Térdig ér a hó...

...basszameg.

Érdekes, hogy amíg a városközpontban, ahol lakom, a tenger közelsége miatt csak eső csöpög, addig pár kilométerrel odébb, a felső campusban kb fél méteres hó fogadott.

Láthatólag nem csak engem lepett meg a dolog, hanem a törököket is, hisz nem tudtak nagyon mit kezdeni a helyzettel, egy centit sem takarítottak el belőle. Így a mediterrán időjárásra tervezett sportcipőben és nadrágban bizony térdig süppedtem.

Ceyda, az ERASMUS iroda munkatársa közölte velem, hogy ilyen öt éve, amióta itt van, nem volt. Úgyhoyg szerencsés lehetek, hogy az ött hónapos ittartózkodásomba ez is belefért.

Így két dolog van, amire egyáltalán nem számítottam, mikor idejöttem (mint mikor a bácsit beültetik Bessenyei Péter műrepülő mellé...) .

Az egyik, hogy tegnap este, mikor a campushoz nem messze lakó barátomnál buliztunk, kimentünk a közeli (valóban) Török utcára (Ercsiben így hívják a legmeredekebb utcát, ahol szánkózni szoktunk), és nejlonzacskón csúszkáltunk a havon, miközben szakadt.

A másik, hogy találkoztam a Bizánci építészet tanárommal. Annyira meglepett a dolog (írtam korábban, hogy két hete nincs a tanár, és még a vezetéknevét is titokban tartják), hogy ijedtemben háromnegyed órát késtem az óráról.

Állítólag nem maradtam le semmiről.

Viszont nagyon jó volt utána az óra. A tanár igazi régész, ásatásokat vezet, ezekről is mesélt. Magyarán van mit ásni itt Isztambul mellett... Lassan mond mindent, hogy én is megértsem. Sőt, néha angol szavakkal is megpaskol. És valóban érdekes adatokat közöl

(((mint a Galla Miklós szkeccsben

)))

Na, de most tényleg. Tudtátok például, hogy

- a bizánciak magukat nem bizánciaknak hívták, hanem rómaiaknak. A bizánci kifejezés a XVIII.sz-i francia régészek agyszüleménye, Byzas megarai herceg nevéből ered. Ő volt az, aki túl szűkösnek érezve apja királyságát a delphoi jósdához fordult telefonos segítségért, hogy hol alapítson királyságot, mire ők azt válaszolták, hogy a sok falu földjén épp jó lesz. Ez épp ráillett a Boszporusz melletti területekre, így ide esett a választás.
-A Kelet-Római Birodalom (Vagyis Római Birodalom, mert ők nem keleteztek) fővárosa sokáig Izmit volt, vagyis akkori nevén Nikomédia?
-Isztanbul neve görög eredetű, es tein poli, vagyis a városba-nt jelent. Mivel hogy a régiek szimplán úgy hívták a települést, hogy megyek a városba. Ez olyan, mint ha a BME-t BENT-nek neveznék el, mert úgyis mindenki azt kérdezi, hogy mi volt bent?
-Jah, és hogy Szent Pál törökül Aziz Pol? Erre az óra végén jöttem rá, miután rákérdeztem, hogy Hodzsám, Aziz Pol, akiről tulajdonképp az egész óra szólt keresztény volt? Mire hanyattesés után közölte velem a tanár, hogy igen, miazhogy. Ezután mondta el angolul, hogy mit is jelent az Aziz Pol. Ekkor én is beláttam, hogy keresztény volt.

Mindegy, nekem érdekesek voltak ezek a dolgok. Jah, és lesz majd osztálykirándulás az Aya Sofiyába, meg az Aya Eirénébe, meg a Szent Szergiosz és Bakkosz templomba. Menő. Hova mész osztálykirándulni? Az Aya Sofiyába.

Mikor véget ért az óra, közölte a tanár, hogy ráhúz még egy órát, mert még van mondanivalója. Ekkor kicsit kaparni kezdett a torka, úgyhogy gyorsan rendelt mindannyiunknak teát, amit a bufésnéni tálcán felhozott, és kiosztotta az osztályba (amúg
y a tanárral együtt 4en voltunk). Miután megittuk, elvitte a csészét. Török egyetem. Legközelebb ostáblázni is fogunk.

Mivelhogy....itt a beülünk egy kávéra vagy sörre helyett beülünk egy teára a divat. Ami úgy néz ki, hogy leülünk az asztalhoz, és a felszolgálók folyamatosan járnak-kelnek egy nagy tálcával, rajza a tulipán alakú üvegpohárnyi teával. A tea úgy készül, hogy van két kannám. Az egyik valamivel kisebb, mint a másik. Mint a filmben:



Szóval felforralom a vizet a nagyobbikban, majd a kisebbikbe rakok három púpozott evőkanál teafüvet. Ha felforrt a víz, ráöntöm a teafűre. Ezután utántöltöm a vizes kancsót. Majd a két kancsót rárakom a tűzre megint. Alul van a nagy kancsóban sima forró víz, rárakva a kis kancsóban a teafüves víz. Együtt főzöm ismét.
Majd ha kész, akkor félig öntök a sűrű teamasszából az üvegpohárkába, majd rá a forró víz.
Jah, és a kiskanalat, miután megkevertem a cukrot, fejjel lefelé fordítva a csészealjra rakom, úgy, hogy a nyele lelógjon, és az asztalra támaszkodjon. Nemámakárhogyan.

Szóval ezzel ateával megrakodott tálcás emberek járkálnak, és ha kérsz, adnak. És striguláznak egyet az asztalon lévő cetlire.

Ezenkívül van tavla. Ami egy társasjáték: ostábla, vagy backgammon néven is fut. Teázóban mindenki ezt játssza. Én is megtanultam.

Szóval itt ez megy, amikor üljünkbevalahova van. Tea, társasjáték, és rengeteg fiatal. A tea amúgy fél líra (ötven kurus, vagyis garas, 70 ft).

Amúgy tegnap voltam megint a rendőrségen, de most önszántamból, mivel ittartózkodási engedélyt kértem. Vagyis lesz egy kis könyvem, ami megengedi, hogy itt tartózkodjak. Ez 140 lírába került (ugye a vízum 60 euró volt, plusz biztosítás, plusz...) úgyhogy már azt vártam, hogy rámlakatolnak egy parkolóórát, hogy minden itt töltött perc még plusz öt líra. De nem lakatoltak rám. Viszont július 15-ig maradhatok itt, utána kitoloncolnak. Mindenesetre a barátaim ennek örültek, és közölték, hogy akkor itt fogom ünnepelni a szülinapomat. Mivel korábban már meghívtam őket a Balatonra, és ők nyöszörögtek a vízumuk miatt.

Jah, és a legjobbat még nem is mondtam. Tegnap műemlékfelmérés projekt miatt elmentünk a kis házhoz, amit a Csak Csajok Plusz Én csapatommal fel fogunk mérni.

Ez az egyik domb tetején egy pici sárga ház, két emelettel, meg egy féllel. Favázas, sövényfalas, sártapasztású, igazi anatóliai (állítólag Fekete-tenger vidéki) házikó. Él benne egy megtermett, de fiatal menyecske, igazi kendősszoknyás, a férje, aki mialatt dolgoztunk fönt aludt és nem volt szabad zavarni, és egy hét éves kisfiú. Az egész gyerek akkora, mint egy éjjeliszekrény, végig a nyakamban lógott és Juszufnak hívják.
Szóval az asszony bedurrantott a fatüzelésű kályhába, úgyhogy a szépen felújított régi házikóban olyan meleg lett, mint annak a rendje. Mialatt rajzoltuk az alaprajzokat, Juszuf is rajzolt a tervlapokra különböző dolgokat, plusz a nevét is ráírta. Majd megvendégeltek minket süteménnyel és teával (elnézést kért az asszony, de ételt modt nem készített, csak süti meg tea van).

Szóval így mértünk föl házat itt Izmitben.

Amúgy nem tudom megnyitni a blogomat. Az egyik barátom közölte, hoy a török hatóságok időnként letiltják az összes blogot, időnként meg engedélyezik.

De az is lehet, hogy még mindig gyanús vagyok.

Így most csak remélni tudom, hogy amit itt írok, az látható lesz Odahaza Bukovinában...