...megvannak a hozzávalók a gulyáshoz.
Ez 3 napi munka volt.
Ma végleges lett, mivel a hús vásárlását halogattam a legtovább, de ma már azt sem tudom tovább halogatni mert ugyebár az is kell a gulyáshoz.
A Carrefourban 22 líráért lehet venni marhahúst (1 kiló),tálcában, felkockázva. De gondoltam, bevegyülök a helyi őslakosok közé, és bemegyek a helyi hentesek egyikéhez.
Majdnem minden második bolt hentes. Annál több csak gyógyszertár van, de tényleg.
Lehet, hogy ez a két dolog összefügg.
Hentes: hosszú pult, ami fölött félbevágott állatok lógnak, arcukról lerí életük utolsó pár percének minden szenvedése. A hentes ebből darabol fel kissebb adagokat, majd a fal mellett ücsörgő és teázó fejkendős varjak egyikének becsomagolja és útjára indítja.
Szóval itt kell nekem vennem 1 kiló marhalábszárat.
Bementem, megkérdeztem mennyi. Hála istennek ugyanannyiba kerül, mint a Carrefourban felkockázott, tálcában kínált társa.
Inkább elmentem a Carrefourba, és megvettem ott. Amúgy az van a hús cimkéjére ráírva, hogy Dana Gulaş. A hülye magyarok kedvéért.
Tegnap amúgy felmértünk pár régi izmiti házat. Műemlékfelmérés tárgyból 3 lánnyal vagyok egy csoportban, a lenti fényképeken meg lehet őket tekinteni:D
Most itthon vagyok, kezdem is a csipetkével.
Amúgy az egyik barátom már evett gulyást, mint az írtam korábban, a többiek nem, szóval bármire rá tudom fogni, hogy az. Annak az egynek pedig egy felvidéki fiú főzte, úgyhogy neki is tudom mondani, hogy mi másképp csináljuk.
Ha mégsem jön össze, van egy kis téliszalámi a hűtőben.
2011. február 27., vasárnap
2011. február 26., szombat
2011. február 25., péntek
Ez itt egy nagy Soho
No, úgy alakult, hogy vasárnap gulyáslevest fogok főzni.
Az egyik török építész lány nemrég volt Mallorcán, ahol találkozott egy felvidéki magyar sráccal, aki főzött neki gulyást, és nagyon ízlett neki, úgyhogy megkérdezte, tudok-e én is főzni gulyást.
Hát hogyne.
Szóval Anyáék lediktálták a receptet. Már megvetem a hozzávalókat, kivéve a húst. Az majd vasárnap. Addig is edzek. Például azzal, hogy ma mosok.
Ez persze még folyamatban van, a végeredmény még nincs meg, de voltak telefonos és helyi segítségeim is, az amerikai csaj elmagyarázta a mosógép használatát. Kunyeráltam tőle némi mosószert is, amivel készségesen megvendégelt. Majd visszaült a gépe elé.
Tehát hivatalosan is megtettem az első lépéseket Magdi Anyussá válásomhoz. Mondjuk még nem takarítottam, bár ezzel nem vagyok egyedül a hérom éve itt lakó lakótársaim közt. Szóval nem is merek nekiállni.
Amúgy a gulyásra visszatérve, most esett le, mikor is magyaráztam a szó jelentését, hogy a gulyás a cowboy.
De az majd a vasárnapi poszt témája lesz.
Amúgy összebarátkoztam egy simitárussal [simit]. Ami nem más, mint egy kör alakú perec szezámmagba forgatva, pirítva. Kb kormánykerék nagyságú, 75 kurus, ami kevesebb, mint 100 ft, és mindenhol lehet kapni az utcán. (Tudjátok, hogy van a kormánykerék törökül? Tekerlek :D
Ma meg reggeliztem a barátaimmal a tegnap esti buli után egy kis büfében valami rántottaszerűséget rengeteg zöldséggel, kakukkfűvel, meg mindenfélével. Az a neve, hoyg menemen. Ezt csak azért írom, hogy eszem rendesen!
Tegnap megvolt az első igazi iskolai nap.
Először is műemlékfelmérés óra volt, ahol a teremben voltunk vagy ötvenen. Ez már meglepett. Aztán bejött két tanár, és közölték, hogy itt nem szabad késni. Ez is meglepő volt. majd elkezdtek beszélni törökül. Viszonylag értettem, sőt, mikor a világörökségről beszéltek, benyögtem egy török UNESCO védelem alatt álló helyet: Nemrut Dagi (Azt már nem tettem hozzá, hogy csak a Miniatürkben, vagyis egy vidámparkban láttam)
Ezután pedig felmérést készítettünk az osztályteremről. Nem volt rossz.
Aztán meg a tervezési tárgy jött: a három kis falucska főterét fogjuk tervezni, mindegyikre 4-4 hét lesz. Előadást is fogok tartani egy magyar térről. Szerintem az Erzsébet teret fogom választani. Plusz, a város2 tervemről is, mert kb ugyanazt fogjuk csinálni, úgyhogy mondták, hogy mutassam meg a városépítészet tervemet.
Azt már nem mertem mondani, hogy Város 4-ből konzulens is voltam. Majd csak ha jól sikerül a félév:D
Jah és tegnap este buliztunk. Csak hogy milyen helyek vannak a környéken.
Amit mi otthon Soho gyűjtőnéven hívunk az itt úgy néz ki:
Kezdtünk egy kávézóban, ahol társasozni, teázni, vízipipázni lehet (a pincérnőnek sok magyar barátja van.....Attila, Hunok).
Aztán elmentünk egy helyre, ahol olcsó kebabot lehet enni. Olyasmi, mint battán a Vérhas. Persze töménytelen saláta, kenyér, tea, ayran (sós joghurt hidegen, nagyon jó).
Aztán a pincér ajánlotta a rokonának a baklavaboltját, ahol ettünk baklavát, teát....stb.
És ezután jött a házibuli. Reggel meg a menemen a szomszédos Vérhas Büfében.
Magyarul bejártuk a várost, emberekkel találkoztunk, ettünk, játszottunk, ...... mediterrán.
Szóval magyarul: az egész város egy nagy Sohó. Ketchupos üvegekkel.
Az egyik török építész lány nemrég volt Mallorcán, ahol találkozott egy felvidéki magyar sráccal, aki főzött neki gulyást, és nagyon ízlett neki, úgyhogy megkérdezte, tudok-e én is főzni gulyást.
Hát hogyne.
Szóval Anyáék lediktálták a receptet. Már megvetem a hozzávalókat, kivéve a húst. Az majd vasárnap. Addig is edzek. Például azzal, hogy ma mosok.
Ez persze még folyamatban van, a végeredmény még nincs meg, de voltak telefonos és helyi segítségeim is, az amerikai csaj elmagyarázta a mosógép használatát. Kunyeráltam tőle némi mosószert is, amivel készségesen megvendégelt. Majd visszaült a gépe elé.
Tehát hivatalosan is megtettem az első lépéseket Magdi Anyussá válásomhoz. Mondjuk még nem takarítottam, bár ezzel nem vagyok egyedül a hérom éve itt lakó lakótársaim közt. Szóval nem is merek nekiállni.
Amúgy a gulyásra visszatérve, most esett le, mikor is magyaráztam a szó jelentését, hogy a gulyás a cowboy.
De az majd a vasárnapi poszt témája lesz.
Amúgy összebarátkoztam egy simitárussal [simit]. Ami nem más, mint egy kör alakú perec szezámmagba forgatva, pirítva. Kb kormánykerék nagyságú, 75 kurus, ami kevesebb, mint 100 ft, és mindenhol lehet kapni az utcán. (Tudjátok, hogy van a kormánykerék törökül? Tekerlek :D
Ma meg reggeliztem a barátaimmal a tegnap esti buli után egy kis büfében valami rántottaszerűséget rengeteg zöldséggel, kakukkfűvel, meg mindenfélével. Az a neve, hoyg menemen. Ezt csak azért írom, hogy eszem rendesen!
Tegnap megvolt az első igazi iskolai nap.
Először is műemlékfelmérés óra volt, ahol a teremben voltunk vagy ötvenen. Ez már meglepett. Aztán bejött két tanár, és közölték, hogy itt nem szabad késni. Ez is meglepő volt. majd elkezdtek beszélni törökül. Viszonylag értettem, sőt, mikor a világörökségről beszéltek, benyögtem egy török UNESCO védelem alatt álló helyet: Nemrut Dagi (Azt már nem tettem hozzá, hogy csak a Miniatürkben, vagyis egy vidámparkban láttam)
Ezután pedig felmérést készítettünk az osztályteremről. Nem volt rossz.
Aztán meg a tervezési tárgy jött: a három kis falucska főterét fogjuk tervezni, mindegyikre 4-4 hét lesz. Előadást is fogok tartani egy magyar térről. Szerintem az Erzsébet teret fogom választani. Plusz, a város2 tervemről is, mert kb ugyanazt fogjuk csinálni, úgyhogy mondták, hogy mutassam meg a városépítészet tervemet.
Azt már nem mertem mondani, hogy Város 4-ből konzulens is voltam. Majd csak ha jól sikerül a félév:D
Jah és tegnap este buliztunk. Csak hogy milyen helyek vannak a környéken.
Amit mi otthon Soho gyűjtőnéven hívunk az itt úgy néz ki:
Kezdtünk egy kávézóban, ahol társasozni, teázni, vízipipázni lehet (a pincérnőnek sok magyar barátja van.....Attila, Hunok).
Aztán elmentünk egy helyre, ahol olcsó kebabot lehet enni. Olyasmi, mint battán a Vérhas. Persze töménytelen saláta, kenyér, tea, ayran (sós joghurt hidegen, nagyon jó).
Aztán a pincér ajánlotta a rokonának a baklavaboltját, ahol ettünk baklavát, teát....stb.
És ezután jött a házibuli. Reggel meg a menemen a szomszédos Vérhas Büfében.
Magyarul bejártuk a várost, emberekkel találkoztunk, ettünk, játszottunk, ...... mediterrán.
Szóval magyarul: az egész város egy nagy Sohó. Ketchupos üvegekkel.
2011. február 23., szerda
Akmeşe, Alikahya, Kuruçeşme
Amúgy tegnap kirándultunk. Méghozzá a tervezési helyszínekre. Az egyik építész lánnyal.
Először is buszra szálltunk leperkáltuk az egy lírát, és elindultunk az Aprajafalva-szerű nevű Akmeşe [ákmese] faluba.
Mentünk, zötyögtünk dombok között, hegyek között, völgyek között, mellettünk állatok, marhák, kecskék, házak, golfpályák.
A város főterén volt egy dzsámi, meg egy régi örmény kút. Meg egy új kút is, ahol az imához lehet mosdani. Nézelődtünk, mígnem a buszsofőr, ako a helyiekkel beszélgetett, megkérdezte, hogy kik vagyunk.
Építészek, csak felmérni jöttünk.
Hűha, akkor bemutatom nektek a tesitanárt, ő majd megmutatja a még régebbi örmény emléket. A tesitanár aztán kiadta a parancsot a gyerekeknek, hogy ne rendetlenkedjenek, és elvitt minket árkon, bokron, tökön, babon, kukoricán át egy omladozó, gazzal benőtt, de csodás ki kőépítményhez, aminek szép keresztboltozata volt, meg pár lépcsőfoka. Akár csak a dzsungel könyvében a Lajcsi király palotája, mondjuk annak az egyik terme.
Nagyon szép volt, majd töltök föl fotót, csak ide még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet, de ha valaki tudja, akkor írja meg. Vagy majd picasawebbel babrálok.
Nah szóval felmértük azt, miközben a tesitanár már távlati terveket prognosztizált, hogy mit lehetne itt csinálni.
Ezután kifele menet még mutatott pár követ nekünk, azok is régi örmény kövek lehetnek, igazán érdekes kövek voltak, bár fingom sincs, hogy mire valók. De a tesitanár szerint ezek is fontos történelmi emlékek.
Miután kijöttünk a suliból, akkor kezdődött csak a móka.
Arra járt a helyi takarmányárus. Kérdezi a tesitanártól és a buszsofőröktől, hogy mi járatban a gyüttmentek.
Ó, ezek építész hodzsák. Az egyikük ráadásul magyar.
ÁÁÁ építész, hát itt régen ez volt, meg az volt, áá, magyar, Attila, Hun Birodalom, testvérek.
Erre a társaság fogott minket, leültetett a dzsámi melletti teázó asztalához, rögtön jött a tea a tulipános pohárban, és a sztorik. Hogy itt régen ennek az olyanja lakott de jöttek a bolgárok mega görögök és régen ott volt a tejbolt.
De nicsak, erre jön egy szürke kabátos kucsmás ember.
Ő nem más, mint a tisztelendő tanárúr. Mi járatban itt az idegenek? Építészek+ magyar hodzsa.
........a szokásos jött..........plusz még egy tea-.........a tesitanár megajándékozott minket egy-egy tollal.
No, hát így telt a délelőtt Akmesében, ami amúgy tölgyfát jelent. Szerintem ide fogok tervezni valamit. Jó lenne.
Ezután pár teát megivva felraktak minket az épp errejáró buszra, és integetve távoztunk...
...ilyen sem volt még. Vöröstón, a Balaton felvidéken épp hogy máglyára nem vetettek minket. Itt meg az építész Hodzsák voltunk. És teáztunk is.
Ezután Alikahya városkába mentünk. Itt már azért megnéztek minket, mert turista még nem tette be ide a lábát.
Utunk a vilayet vezetőjéhez, egyfajta helyi polgármester-szerűséghez vezetett. Bent ült az irodájában, asztalán török zászló, mögötte Atatürk. Mondtuk, hogy építészek vagyunk, mire ő lelkesen mesélt a környékről. Áááá, magyar hodzsa, erre aztán még lelkesebben mesélt, jött is a szomszédból tálcán a tea, mesélt aztán a polgármester az utazási kalandjairól is, arról, hoyg nyáron mennyi ember mészkál kint az utcán, és persze, hogy Attila a közös nagy királyunk.
Tehát a polgival is összehaverkodtunk.
Kuruçeşmében [kurucsesme],a harmadik városban sajnos szakadt az eső, így se nem teáztunk, se nem haverkodtunk.
Szóval így megy ez a helyi építészhallgatóknak.
Először is buszra szálltunk leperkáltuk az egy lírát, és elindultunk az Aprajafalva-szerű nevű Akmeşe [ákmese] faluba.
Mentünk, zötyögtünk dombok között, hegyek között, völgyek között, mellettünk állatok, marhák, kecskék, házak, golfpályák.
A város főterén volt egy dzsámi, meg egy régi örmény kút. Meg egy új kút is, ahol az imához lehet mosdani. Nézelődtünk, mígnem a buszsofőr, ako a helyiekkel beszélgetett, megkérdezte, hogy kik vagyunk.
Építészek, csak felmérni jöttünk.
Hűha, akkor bemutatom nektek a tesitanárt, ő majd megmutatja a még régebbi örmény emléket. A tesitanár aztán kiadta a parancsot a gyerekeknek, hogy ne rendetlenkedjenek, és elvitt minket árkon, bokron, tökön, babon, kukoricán át egy omladozó, gazzal benőtt, de csodás ki kőépítményhez, aminek szép keresztboltozata volt, meg pár lépcsőfoka. Akár csak a dzsungel könyvében a Lajcsi király palotája, mondjuk annak az egyik terme.
Nagyon szép volt, majd töltök föl fotót, csak ide még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet, de ha valaki tudja, akkor írja meg. Vagy majd picasawebbel babrálok.
Nah szóval felmértük azt, miközben a tesitanár már távlati terveket prognosztizált, hogy mit lehetne itt csinálni.
Ezután kifele menet még mutatott pár követ nekünk, azok is régi örmény kövek lehetnek, igazán érdekes kövek voltak, bár fingom sincs, hogy mire valók. De a tesitanár szerint ezek is fontos történelmi emlékek.
Miután kijöttünk a suliból, akkor kezdődött csak a móka.
Arra járt a helyi takarmányárus. Kérdezi a tesitanártól és a buszsofőröktől, hogy mi járatban a gyüttmentek.
Ó, ezek építész hodzsák. Az egyikük ráadásul magyar.
ÁÁÁ építész, hát itt régen ez volt, meg az volt, áá, magyar, Attila, Hun Birodalom, testvérek.
Erre a társaság fogott minket, leültetett a dzsámi melletti teázó asztalához, rögtön jött a tea a tulipános pohárban, és a sztorik. Hogy itt régen ennek az olyanja lakott de jöttek a bolgárok mega görögök és régen ott volt a tejbolt.
De nicsak, erre jön egy szürke kabátos kucsmás ember.
Ő nem más, mint a tisztelendő tanárúr. Mi járatban itt az idegenek? Építészek+ magyar hodzsa.
........a szokásos jött..........plusz még egy tea-.........a tesitanár megajándékozott minket egy-egy tollal.
No, hát így telt a délelőtt Akmesében, ami amúgy tölgyfát jelent. Szerintem ide fogok tervezni valamit. Jó lenne.
Ezután pár teát megivva felraktak minket az épp errejáró buszra, és integetve távoztunk...
...ilyen sem volt még. Vöröstón, a Balaton felvidéken épp hogy máglyára nem vetettek minket. Itt meg az építész Hodzsák voltunk. És teáztunk is.
Ezután Alikahya városkába mentünk. Itt már azért megnéztek minket, mert turista még nem tette be ide a lábát.
Utunk a vilayet vezetőjéhez, egyfajta helyi polgármester-szerűséghez vezetett. Bent ült az irodájában, asztalán török zászló, mögötte Atatürk. Mondtuk, hogy építészek vagyunk, mire ő lelkesen mesélt a környékről. Áááá, magyar hodzsa, erre aztán még lelkesebben mesélt, jött is a szomszédból tálcán a tea, mesélt aztán a polgármester az utazási kalandjairól is, arról, hoyg nyáron mennyi ember mészkál kint az utcán, és persze, hogy Attila a közös nagy királyunk.
Tehát a polgival is összehaverkodtunk.
Kuruçeşmében [kurucsesme],a harmadik városban sajnos szakadt az eső, így se nem teáztunk, se nem haverkodtunk.
Szóval így megy ez a helyi építészhallgatóknak.
Mellesleg...
...ma rájöttem, hogy a lakótársamnak mégis van humorérzéke. Mikor hazakeveredtem, épp a konyhában főzött. Ezze megkérdeztem, hogy főzöl? Mire ő faarccal válaszolta, hogy a szennyesét.
Najó, élőben vicces volt
Najó, élőben vicces volt
2011. február 22., kedd
İşte burası Türkiye.
No, épp most vagyok itt egy hete.
És rengeteg minden esemény és élmény felgyülemlett, úgyhogy úgy gondoltam, idezúdítom:
A szó, ami leginkább leírja Izmitet: otthonos.
A törökök iszonyúan természetesek. Az emberek megszólítják egymást, segítséget kérnek, adnak. A buszok ott állnak meg, ahol épp ember vár, vagy le akar szállni, és ezt nem gombnyomással közlik egymással, hanem szólnak. Szimplán. A buszon a hátul fölszálló előreküldi a többiekkel az egy lírát, majd a sofőr visszaküldi a visszajárót, amit kézről kézre adnak. Az utcára kiülnek, teáznak, játszanak. Egyszer voltunk egy helyen a barátainkkal, ahol alkoholt nem lehetett ugyan kapni, de egy tea mellett a fiatalok is társasjátékoztak egymással.
A kajából nincs semmi kispórolva. Annyiba kerül, amenyi benne van. Pár líráért ettünk levest, dönert, salátát, elképesztő mennyiségű kenyeret, teát.
Mindenre van ember, aki megcsinálja, mindenki csinál valamit. Van ember, aki a parkolóhelyre irányítja be az embert, aztán megbeszélik, hogy meddig akar parkolni és annyit kell kifizetni.
Van ember, aki cipőt pucol.
Van olyan, aki a teát hordja a teázókból tulipán alakú pohárban az üzletekbe, ahol a kuncsaftot megvendégelik.
Van ember, aki csak söpröget, van, aki papírzsebkendőt árul. Mindent lehet kapni és mindent annyiért, amennyianyag benne van. Kivéve az alkoholt. Az drága, kb 2X annyi, mint Magyarországon.
Ugyanez a segítőkészség van az iskolában is. Le kell szögezni: az oktatás nekem is törökül folyik. Nincs rajtam kívül más építészhallgató.......
Amikor annak idején leveleztem a sulival törökül, hogy ez és ez vagyok és ide szeretnék jönni, jött a válasz, hogy örülnek, hogy beszélem a nyelvüket, de itt csak angolul lehet tanulni. Erre most megérkeztem, és hosszas beszélgetés után (törökül) kinyögték, hogy egyedül vagyok, és az órák törökül lesznek. De sebaj, legalább majd gyakorlom a nyelvet.
Amúgy első suliban töltött perc után az ERASMUS koordinátopr rögtön körbevitt a tanári karhoz: Ő a mádzsár árkádás.
Aztán elvitt a dékánasszonyhoz: Hodzsám, itt a mádzsár árkádás. A hodzsa asszony egy óriási asztal mögött ült, mögötte hatalmas Atatürk kép, épp teázott más professzorokkal, akik rögtön ki is mentek, a dékán hodzsa kezet rázott velem, magyarok-törökök testvérek, Attila, Hun Birodalom, majd megtervezhetem a magyar testvériség házát, van itt egy barátom, aki leszármazottja Thökölynek, meg hasonlók......
Az órákon is hasonló votl a helyzet. Hozzá kell tenni, hoyg úgy ültem végig nyolc órányi török nyelvű órát hétfőn, hoyg előtte pénteken buliztam, hétvégén Isztambulba mentem, vasárnap este buliztam és onnan mentem be az első napomra, szóval nem volt semmi.... Szóval mikor végre felvánszorogtak a teázásból a tanárok, majd családiasan körbeültünk egy asztalt, részletes előadásokat hallgattam végig Attiláról és a hunokról.
Amúgy eddig 3 órám volt: Köztársaság-kori török építészet, toronyépületek és tervezés. A köztársaság-korin 20. század eleji török építészekről kell majd anyagot gyűjteni. A toronyépületeken felhőkarcolókról tanulunk, kaptam is eg laza török nyelvű jegyzetet, hogy ezt csak úgy olvasgassuk otthon:D Két napja sikerült kiszótárazni belőle két oldalt. A tervezésiről majd később.......
Jah, és lesz még ezen kivül bizánci építészet, belsőápítészet holnap. És restauráció-renoválás-felmérés. Aminek hallatán az összes török barátom reakciója az volt, hogy uuuuuuuh...Allah óvjon.
A suli amúgy 2 campusból áll. Az egyik a városon kívül van, szinte egy önálló település főtérrel, Atatürk-szoborral, kórházzal. A kajáldájában lehet playstationözni. Szép dombok és fenyvesek közt van, mint a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző szakiskola. Beléptetőkártya is van. Fél óra buszozással lehet oda jutni. A másik a városközpontban van. Itt van az építész kar és a zenei konzervatórium. Akkora kb, mint egy normál gimnázium. Szerencsére az enyém a városközpontban van, a lakásonhoz közel, úgyhogy életemben először nem kell órákkal korábban felkelni, és serpa módjára cuccolni. Ezért el is késtem mindig. Szerencsére a teázó hodzsákat nem tudom überelni.
Amúgy a lakás tényleg nagyon jó, mindenhez közel van. 3 szoba van, mindegyikünknek 1, ezenkívül egy konyha, wc, fürdő+wc, meg egy nagy szalon, ahol az egyik szobatársam szokott tanyázni, ő már egészen berendezkedett az egyik kanapéra, úgyhogy lassan a kanapéját is külön szobaként lehet kezelni. Van rajta wc papírtól kezdve laptopon át minden.
A szobatársam egy lengyel ERASMUSos lány, ő segített nekem a kezdetekben, de most haza kellett utazni pár napra vizsgázni. A másik lány amerikai, ő angolt tanít a messzi campusban. Mindketten nagyon rendesek, mondjuk az amerikai lánnyal nem sokat találkoztam még, mert nem sokat voltam otthon, de szoktunk néha egymás mellett internetezni a nappaliban.
Naszóval nem sokat voltam otthon, mert péntek este erasmusosokkal buliztam egy helyi srác lakásában, akinél litván cserediákok laknak. Litvánul a nem iszom többet: as ne girtaz. Az egészségedre: iszikátá. Fonetikusan, mert szóban tanultam meg. nagyjából ezt a litván tudást szedtem föl péntek este, persze a második szót többször gyakoroltam, mint az elsőt.
Elmentünk először is lahmacunt enni.
Lahmacun: "török pizza" maceszszerű lepény, amint darált hús meg sajt meg paradicsom vagy paprika van, meg fűszerek. Meg van sütve, rá kell tenni citromlevet, meg salátát meg hagymát meg zöldségeket és össze kell tekerni, és meg kell enni. Mellé pl ayrant lehet inni, ami hideg sós joghurtszerűség. Így leírva szörnyen hangzik, de megivva nem. Egész jó, már meg is szerettem amúgy.
Ezután a tengerpartra mentünk, ahol fürödni nem lehet sajnos sosem, mert koszos, de van mellette sok szórakozóhely. Tea + élő török zene síppal, dobbal, nádihegedűvel, Tarkan: Sikidim sikidimmel.
Majd discoba mentünk: ott is élőzene de persze modern....meg sör is van ott például.
Ezután mentünk házibuliba. Ásnegirzaz, iszikátá, serefe (ez törökül az egészségedre) Itt megismerkedtem két lánnyal, akik építészek, együtt járunk majd pár órára.
Másnap reggel Isztambul felé mentem, találkoztam táncosokkal (oyat csoport, idén voltak Summerfesten). Persze midnenhol meg voltam hívva kajálni, teázni.
Kebab: fűszeres daráltjús, hosszúkásra nyomkodva. Ezt is be kell csomagolni a pita szerű lepénybe, zöldségek, ayran. Elmentem a HOYAT próbatermébe, ott volt Ali Hodzsa, a főnök, rögtön hívott teázni. Amúgy ők többet teáztak próba alatt, mint táncoltak, de néha feláltak párat rizegni is.
Taksim tér, Istiklal Caddesi, pár Atatürk szobor, ismét kaja.
Másnap vissza, este buli. Másnap suli.
Szóval így teázgatva, bulizgatva, eszegetve, ismerkedve, beszélgetve telt az első hetem Izmitben, ami egy magas dombok közé fogott öböl mentén fekszik. A belvárosi házak kb, mint Budapesten azzal a különbséggel, hogy mindenhol élet van. A sikátortól kezdve, a hosszú utcákon át. Bazárok, kajáldák, borbélyok, teázók, emberek, fűszerek, olajos magok, hús, halak, játékok, parkok, padok, emberek, zöldségek, gyümölcsök, emberek, kutyák, boltok, gyógyszertárak és emberek. Zegzugok, majd széles utcák, hang mindenütt. Kocsik dudálnak, de nem idegességből, csak úgy, mert mindenki dudál. Fasorok, házak, buszok, beszélgetés, fejkendősök, bácsik, nénik, fiatalok, lahmacun, börek, kebab, müezzin, izgés- mozgás, tea, emberek.
İşte burası Türkiye. Ez Törökország.
Megtört a jég, mostmár többet írok.
És rengeteg minden esemény és élmény felgyülemlett, úgyhogy úgy gondoltam, idezúdítom:
A szó, ami leginkább leírja Izmitet: otthonos.
A törökök iszonyúan természetesek. Az emberek megszólítják egymást, segítséget kérnek, adnak. A buszok ott állnak meg, ahol épp ember vár, vagy le akar szállni, és ezt nem gombnyomással közlik egymással, hanem szólnak. Szimplán. A buszon a hátul fölszálló előreküldi a többiekkel az egy lírát, majd a sofőr visszaküldi a visszajárót, amit kézről kézre adnak. Az utcára kiülnek, teáznak, játszanak. Egyszer voltunk egy helyen a barátainkkal, ahol alkoholt nem lehetett ugyan kapni, de egy tea mellett a fiatalok is társasjátékoztak egymással.
A kajából nincs semmi kispórolva. Annyiba kerül, amenyi benne van. Pár líráért ettünk levest, dönert, salátát, elképesztő mennyiségű kenyeret, teát.
Mindenre van ember, aki megcsinálja, mindenki csinál valamit. Van ember, aki a parkolóhelyre irányítja be az embert, aztán megbeszélik, hogy meddig akar parkolni és annyit kell kifizetni.
Van ember, aki cipőt pucol.
Van olyan, aki a teát hordja a teázókból tulipán alakú pohárban az üzletekbe, ahol a kuncsaftot megvendégelik.
Van ember, aki csak söpröget, van, aki papírzsebkendőt árul. Mindent lehet kapni és mindent annyiért, amennyianyag benne van. Kivéve az alkoholt. Az drága, kb 2X annyi, mint Magyarországon.
Ugyanez a segítőkészség van az iskolában is. Le kell szögezni: az oktatás nekem is törökül folyik. Nincs rajtam kívül más építészhallgató.......
Amikor annak idején leveleztem a sulival törökül, hogy ez és ez vagyok és ide szeretnék jönni, jött a válasz, hogy örülnek, hogy beszélem a nyelvüket, de itt csak angolul lehet tanulni. Erre most megérkeztem, és hosszas beszélgetés után (törökül) kinyögték, hogy egyedül vagyok, és az órák törökül lesznek. De sebaj, legalább majd gyakorlom a nyelvet.
Amúgy első suliban töltött perc után az ERASMUS koordinátopr rögtön körbevitt a tanári karhoz: Ő a mádzsár árkádás.
Aztán elvitt a dékánasszonyhoz: Hodzsám, itt a mádzsár árkádás. A hodzsa asszony egy óriási asztal mögött ült, mögötte hatalmas Atatürk kép, épp teázott más professzorokkal, akik rögtön ki is mentek, a dékán hodzsa kezet rázott velem, magyarok-törökök testvérek, Attila, Hun Birodalom, majd megtervezhetem a magyar testvériség házát, van itt egy barátom, aki leszármazottja Thökölynek, meg hasonlók......
Az órákon is hasonló votl a helyzet. Hozzá kell tenni, hoyg úgy ültem végig nyolc órányi török nyelvű órát hétfőn, hoyg előtte pénteken buliztam, hétvégén Isztambulba mentem, vasárnap este buliztam és onnan mentem be az első napomra, szóval nem volt semmi.... Szóval mikor végre felvánszorogtak a teázásból a tanárok, majd családiasan körbeültünk egy asztalt, részletes előadásokat hallgattam végig Attiláról és a hunokról.
Amúgy eddig 3 órám volt: Köztársaság-kori török építészet, toronyépületek és tervezés. A köztársaság-korin 20. század eleji török építészekről kell majd anyagot gyűjteni. A toronyépületeken felhőkarcolókról tanulunk, kaptam is eg laza török nyelvű jegyzetet, hogy ezt csak úgy olvasgassuk otthon:D Két napja sikerült kiszótárazni belőle két oldalt. A tervezésiről majd később.......
Jah, és lesz még ezen kivül bizánci építészet, belsőápítészet holnap. És restauráció-renoválás-felmérés. Aminek hallatán az összes török barátom reakciója az volt, hogy uuuuuuuh...Allah óvjon.
A suli amúgy 2 campusból áll. Az egyik a városon kívül van, szinte egy önálló település főtérrel, Atatürk-szoborral, kórházzal. A kajáldájában lehet playstationözni. Szép dombok és fenyvesek közt van, mint a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző szakiskola. Beléptetőkártya is van. Fél óra buszozással lehet oda jutni. A másik a városközpontban van. Itt van az építész kar és a zenei konzervatórium. Akkora kb, mint egy normál gimnázium. Szerencsére az enyém a városközpontban van, a lakásonhoz közel, úgyhogy életemben először nem kell órákkal korábban felkelni, és serpa módjára cuccolni. Ezért el is késtem mindig. Szerencsére a teázó hodzsákat nem tudom überelni.
Amúgy a lakás tényleg nagyon jó, mindenhez közel van. 3 szoba van, mindegyikünknek 1, ezenkívül egy konyha, wc, fürdő+wc, meg egy nagy szalon, ahol az egyik szobatársam szokott tanyázni, ő már egészen berendezkedett az egyik kanapéra, úgyhogy lassan a kanapéját is külön szobaként lehet kezelni. Van rajta wc papírtól kezdve laptopon át minden.
A szobatársam egy lengyel ERASMUSos lány, ő segített nekem a kezdetekben, de most haza kellett utazni pár napra vizsgázni. A másik lány amerikai, ő angolt tanít a messzi campusban. Mindketten nagyon rendesek, mondjuk az amerikai lánnyal nem sokat találkoztam még, mert nem sokat voltam otthon, de szoktunk néha egymás mellett internetezni a nappaliban.
Naszóval nem sokat voltam otthon, mert péntek este erasmusosokkal buliztam egy helyi srác lakásában, akinél litván cserediákok laknak. Litvánul a nem iszom többet: as ne girtaz. Az egészségedre: iszikátá. Fonetikusan, mert szóban tanultam meg. nagyjából ezt a litván tudást szedtem föl péntek este, persze a második szót többször gyakoroltam, mint az elsőt.
Elmentünk először is lahmacunt enni.
Lahmacun: "török pizza" maceszszerű lepény, amint darált hús meg sajt meg paradicsom vagy paprika van, meg fűszerek. Meg van sütve, rá kell tenni citromlevet, meg salátát meg hagymát meg zöldségeket és össze kell tekerni, és meg kell enni. Mellé pl ayrant lehet inni, ami hideg sós joghurtszerűség. Így leírva szörnyen hangzik, de megivva nem. Egész jó, már meg is szerettem amúgy.
Ezután a tengerpartra mentünk, ahol fürödni nem lehet sajnos sosem, mert koszos, de van mellette sok szórakozóhely. Tea + élő török zene síppal, dobbal, nádihegedűvel, Tarkan: Sikidim sikidimmel.
Majd discoba mentünk: ott is élőzene de persze modern....meg sör is van ott például.
Ezután mentünk házibuliba. Ásnegirzaz, iszikátá, serefe (ez törökül az egészségedre) Itt megismerkedtem két lánnyal, akik építészek, együtt járunk majd pár órára.
Másnap reggel Isztambul felé mentem, találkoztam táncosokkal (oyat csoport, idén voltak Summerfesten). Persze midnenhol meg voltam hívva kajálni, teázni.
Kebab: fűszeres daráltjús, hosszúkásra nyomkodva. Ezt is be kell csomagolni a pita szerű lepénybe, zöldségek, ayran. Elmentem a HOYAT próbatermébe, ott volt Ali Hodzsa, a főnök, rögtön hívott teázni. Amúgy ők többet teáztak próba alatt, mint táncoltak, de néha feláltak párat rizegni is.
Taksim tér, Istiklal Caddesi, pár Atatürk szobor, ismét kaja.
Másnap vissza, este buli. Másnap suli.
Szóval így teázgatva, bulizgatva, eszegetve, ismerkedve, beszélgetve telt az első hetem Izmitben, ami egy magas dombok közé fogott öböl mentén fekszik. A belvárosi házak kb, mint Budapesten azzal a különbséggel, hogy mindenhol élet van. A sikátortól kezdve, a hosszú utcákon át. Bazárok, kajáldák, borbélyok, teázók, emberek, fűszerek, olajos magok, hús, halak, játékok, parkok, padok, emberek, zöldségek, gyümölcsök, emberek, kutyák, boltok, gyógyszertárak és emberek. Zegzugok, majd széles utcák, hang mindenütt. Kocsik dudálnak, de nem idegességből, csak úgy, mert mindenki dudál. Fasorok, házak, buszok, beszélgetés, fejkendősök, bácsik, nénik, fiatalok, lahmacun, börek, kebab, müezzin, izgés- mozgás, tea, emberek.
İşte burası Türkiye. Ez Törökország.
Megtört a jég, mostmár többet írok.
2011. február 16., szerda
Út İzmitbe
Miután kikeveredtünk Szófiából, kezdődött az igazi és szép Bulgária. Csinos dombok, kordék, csűrök, Marica folyó, egy-két kert, füves puszták. Már épp dícsérni készültem a rengeteg erőfeszítést, amivel vissza akart csalogatni az ország, mikor megérkeztünk a határhoz. Gyorsan tankoltunk egyet suttyomban a kicsivel olcsóbb bolgár benzinből, és nekifogtunk a határátlépésnek Törökországba.
Először is csak nekem volt vízumom, szüleimnek nem, de nem baj, mert három kapuval odébb árultak párat tizenöt euróért. Miután a vízumot beszereztük, a határőrrel rögtön szóba is elegyedtem, miután megtudta, hoy itt fogok tanulni. +1 barát: a határőr.
Aztán átmentünk még egy kapun, ahol a csomagvizsgálatra kültek minket. Nekem volt 2 táskám, meg egy kisebb, meg még egy, meg egy láda alma, meg szüleimé, meg egy táskányi kaja, meg még egy táskányi kaja,...... szóval tele csomagtartó.
A csomagvizsgáló láűtja, hogy magyarok vagyunk! Madzsarisztán......Attila......Hun Imparatorlugu.....tudom-e -kérdezi- kogy honnan származnak a magyarok?
Persze, hogy tudom (a varázsszót) : Ázsiából. Törökökkel egy családból. ......Még egy kis beszélgetés a közös történelemről, és nincs is csomagvizsgálat! +1 barát: a csomagellenőr.
Ezután jön a török autópálya.
Pontosan emlékszem, fél évvel ezelőtt itt jártunk egy buszos körutazáson. Megállította az egész buszt egy rendőr, majd jött valami aggyozás elől az idegenvezetőnkkel, Lóránttal. Ezután továbbmehettünk, majd Lóránt közölte velünk, hogy a rendőr nem gyorshajtásért büntettett meg minket, csak egy csomagnyi ebédet küld a pár száz méterrel odébb trafipaxozó kollégájának. Magyar turistabusz, bízunk bennük! Ezután pár száz méterrel odébb a rendőrkolléga megállította a buszt, átvette az idegenvezetőnktől az ebédet, majd további jó utat kívánt. Török-magyar, két jóbarát!
Mi is megérkeztünk az autópálya kapujához, ahol az útdíjat beszedő őr készségesen elmagyarázott nekünk mindent, miután elmeséltük, hogy mi járatban errefelé. +1 barát: az autópályaőr.
Ezután robogtunk is tovább Edirne, Tekirdag (Rodostó) és Lüleburgaz mellett Isztambul felé.
Ez egy más világ volt. Európa újra! Rendezett táj, lankák, néhol szikla, helyenként kis hangyabolynyi színes házak. És gigászi póznákon zászló...minden domb tetején.
Nincs szemét. Az út háromsávos és kifogástalan.
Plusz barátok mindenhol.
Isztambult megkerülve, átmentünk a Boszporusz felett. Tábla fogadott minket: Hosgeldiniz Asya'da: Isten hozott Ázsiába. Jó, nem?
Izmit felé mentünk, vagyis Ankara felé, de azza van Izmit. Kocaeli tartomány fővárosa, a régi Nikomédia, amit 1999ben teljesen tönkretett egy földrengés. Mancs kutya mentett.
Izmit előtt Hereke mellett mentünk el, ami híres a kézi szövésű szőnyegeiről. Itt írtam sms-t lakótársamnak, Kasiának, akinek ugyan vissza kell menni kis időre Lengyerloszágba, de ittmaradt, hogy segítsen nekem intézkedni.
Izmit nagyon szép. A Márvány-tenger egyik hatalmas öblét öleli körben, majd tovább terpeszkedik, felkapaszkodik a dombokra, inkább hegyekre, átbukik azokon, és felszakadozik a fenyvesek közt.
Majdnem továbbmentünk Ankarába. Desikerült lehajtani a tengettel párhuzamos autópályáról, és egyenesen irány bele a sűrűjébe. Emberek mindenhol, dudálás, forgalom, szűk, meredek, kanyargós utcák. A gps szerint mindjárt ott vagyunk a lakásnál. Nosza, megálltunk egy üres helyen. Rögtön odapattan egy srác, a parkolóőr, segít beállni. Magyarok! Kérdezzük tőle, ismeri-e a címet, ahol a lakásom van? Nem, de megkérdezi ettől-attól. Sajnos a rendszámunkat nem tudja beírni a gépébe, de fizessünk neki pár lírát és akkor ittmaradhat a kocsi, amíg megkeressük a helyet. Amúgy hol tanultam törökül, hunok, ázsia, Attila, egy család...stb. +1 barát: a parkolóőr srác. Megkínáljuk almával, elfogadja. Segít megkeresni a lakásomat, itt egy bolt, ő biztos tudja.
A boltos tudja, az a fehér ház ott balra, rögtön a nyüzsgő utcáról leágazó kis közben. Onnan kijön egy ember, ez lesz az. Felhívom Kasiát, a lakótársamat. Nem hiszi el, hogy megtaláltam a lakást, senki nem szokta megtalálni.
Bemegyünk.
Van egy nagy nappali, egy konyha, három szoba, fürdő, wc.
Itt lakik Kasia már fél éve, itt van a barátja is, ő palesztin, Ankarában tanul. És itt lakik Patricia, ő angolt tanít az egyetemen, Amerikából jött, két betűt hozott.
Szóval megérkeztem......ez elég száraz volt, tényszerű, nem annyira érdekes. De hangulatot is festek majd a következő bejegyzésben. Plusz elmesélem, mi történt ma, az első igazán itteni napomon, hogy fogadtak az egyetemen, mint egyetlen külföldi építészhallgatót a szakon, meg a dékánnal hogy fogtam kezet. És lesz szó hunokról, Attiláról, török-magyar barátságról, meg vízipipáról is. Pedig még csak tegnap jöttem.....
Először is csak nekem volt vízumom, szüleimnek nem, de nem baj, mert három kapuval odébb árultak párat tizenöt euróért. Miután a vízumot beszereztük, a határőrrel rögtön szóba is elegyedtem, miután megtudta, hoy itt fogok tanulni. +1 barát: a határőr.
Aztán átmentünk még egy kapun, ahol a csomagvizsgálatra kültek minket. Nekem volt 2 táskám, meg egy kisebb, meg még egy, meg egy láda alma, meg szüleimé, meg egy táskányi kaja, meg még egy táskányi kaja,...... szóval tele csomagtartó.
A csomagvizsgáló láűtja, hogy magyarok vagyunk! Madzsarisztán......Attila......Hun Imparatorlugu.....tudom-e -kérdezi- kogy honnan származnak a magyarok?
Persze, hogy tudom (a varázsszót) : Ázsiából. Törökökkel egy családból. ......Még egy kis beszélgetés a közös történelemről, és nincs is csomagvizsgálat! +1 barát: a csomagellenőr.
Ezután jön a török autópálya.
Pontosan emlékszem, fél évvel ezelőtt itt jártunk egy buszos körutazáson. Megállította az egész buszt egy rendőr, majd jött valami aggyozás elől az idegenvezetőnkkel, Lóránttal. Ezután továbbmehettünk, majd Lóránt közölte velünk, hogy a rendőr nem gyorshajtásért büntettett meg minket, csak egy csomagnyi ebédet küld a pár száz méterrel odébb trafipaxozó kollégájának. Magyar turistabusz, bízunk bennük! Ezután pár száz méterrel odébb a rendőrkolléga megállította a buszt, átvette az idegenvezetőnktől az ebédet, majd további jó utat kívánt. Török-magyar, két jóbarát!
Mi is megérkeztünk az autópálya kapujához, ahol az útdíjat beszedő őr készségesen elmagyarázott nekünk mindent, miután elmeséltük, hogy mi járatban errefelé. +1 barát: az autópályaőr.
Ezután robogtunk is tovább Edirne, Tekirdag (Rodostó) és Lüleburgaz mellett Isztambul felé.
Ez egy más világ volt. Európa újra! Rendezett táj, lankák, néhol szikla, helyenként kis hangyabolynyi színes házak. És gigászi póznákon zászló...minden domb tetején.
Nincs szemét. Az út háromsávos és kifogástalan.
Plusz barátok mindenhol.
Isztambult megkerülve, átmentünk a Boszporusz felett. Tábla fogadott minket: Hosgeldiniz Asya'da: Isten hozott Ázsiába. Jó, nem?
Izmit felé mentünk, vagyis Ankara felé, de azza van Izmit. Kocaeli tartomány fővárosa, a régi Nikomédia, amit 1999ben teljesen tönkretett egy földrengés. Mancs kutya mentett.
Izmit előtt Hereke mellett mentünk el, ami híres a kézi szövésű szőnyegeiről. Itt írtam sms-t lakótársamnak, Kasiának, akinek ugyan vissza kell menni kis időre Lengyerloszágba, de ittmaradt, hogy segítsen nekem intézkedni.
Izmit nagyon szép. A Márvány-tenger egyik hatalmas öblét öleli körben, majd tovább terpeszkedik, felkapaszkodik a dombokra, inkább hegyekre, átbukik azokon, és felszakadozik a fenyvesek közt.
Majdnem továbbmentünk Ankarába. Desikerült lehajtani a tengettel párhuzamos autópályáról, és egyenesen irány bele a sűrűjébe. Emberek mindenhol, dudálás, forgalom, szűk, meredek, kanyargós utcák. A gps szerint mindjárt ott vagyunk a lakásnál. Nosza, megálltunk egy üres helyen. Rögtön odapattan egy srác, a parkolóőr, segít beállni. Magyarok! Kérdezzük tőle, ismeri-e a címet, ahol a lakásom van? Nem, de megkérdezi ettől-attól. Sajnos a rendszámunkat nem tudja beírni a gépébe, de fizessünk neki pár lírát és akkor ittmaradhat a kocsi, amíg megkeressük a helyet. Amúgy hol tanultam törökül, hunok, ázsia, Attila, egy család...stb. +1 barát: a parkolóőr srác. Megkínáljuk almával, elfogadja. Segít megkeresni a lakásomat, itt egy bolt, ő biztos tudja.
A boltos tudja, az a fehér ház ott balra, rögtön a nyüzsgő utcáról leágazó kis közben. Onnan kijön egy ember, ez lesz az. Felhívom Kasiát, a lakótársamat. Nem hiszi el, hogy megtaláltam a lakást, senki nem szokta megtalálni.
Bemegyünk.
Van egy nagy nappali, egy konyha, három szoba, fürdő, wc.
Itt lakik Kasia már fél éve, itt van a barátja is, ő palesztin, Ankarában tanul. És itt lakik Patricia, ő angolt tanít az egyetemen, Amerikából jött, két betűt hozott.
Szóval megérkeztem......ez elég száraz volt, tényszerű, nem annyira érdekes. De hangulatot is festek majd a következő bejegyzésben. Plusz elmesélem, mi történt ma, az első igazán itteni napomon, hogy fogadtak az egyetemen, mint egyetlen külföldi építészhallgatót a szakon, meg a dékánnal hogy fogtam kezet. És lesz szó hunokról, Attiláról, török-magyar barátságról, meg vízipipáról is. Pedig még csak tegnap jöttem.....
Út Szófiába
Szóval másfél napja vagyok csak Törökországban, de máris rengeteg dolog történt velem.....de kezdjük csak a legelején.
Szerbián keresztülautózni nem nagy kunszt. Mármint annak, aki az anyósülésen ül, és nyugodtan elaludhat a végtelen hosszú egyenesjáraton. Európa.
Bulgária már annál inkább izgalmasabb mindenkinek. Út kétféle van: egyrészt amit még csak most csinálnak, másrészt meg ami már ugyan kész, de túl rég óta, úgyhogy a felületét harmónikus mennyiségű kátyú borítja. Balkán.
Szófiában volt az első éjszakai szállásunk, ott aludtunk első éjszaka szüleimmel, akik vállalták, hogy elvisznek engem féléves izmiti cserediákoskodásom helyszínére. A hotel honlapja szerint ligetes, kertvárosinak ígért zöldterületén volt a szállásunk, egy kényelmes, csendes környezetben..................... Mellettünk volt a temető. Előttünk bódé, mellette doboznak látszó ház. Kóbor kutyák. És jó kis bolgár Nem Út vezetett be.
Sebaj, maga a szállás szuper, van ingyen kávé. Fogtunk egy taxit és mondtuk, hogy vigyen a centrumba. Elindultunk a Balgarszkaja Armija úton........ Megint egy kis temető,....kis bódé,....kis szutyok. Néhány sufnival odébb közölte velünk a sofőr, hogy ez a centrum.
Kértük, hogy akkor vigyen minket az Alexander Nevszkij székesegyházhoz. Elvitt.....végre, kezdett városias jelleget ölteni a környék. Szép volt. Be is tudtunk menni a templomba. Hatalmas ikonosztáz, tömjénillat, gyertyák.
Mellette volt egy egészen szuper bódé, a vendéglő, ott ittunk egyet a megérkezésre, majd jobbnak láttuk nyugovóra térni. A tévében a Nu pagagyí! ment. Hát ez volt az első nap. Eddig nem nagyon tetszett Bulgária.
Szerbián keresztülautózni nem nagy kunszt. Mármint annak, aki az anyósülésen ül, és nyugodtan elaludhat a végtelen hosszú egyenesjáraton. Európa.
Bulgária már annál inkább izgalmasabb mindenkinek. Út kétféle van: egyrészt amit még csak most csinálnak, másrészt meg ami már ugyan kész, de túl rég óta, úgyhogy a felületét harmónikus mennyiségű kátyú borítja. Balkán.
Szófiában volt az első éjszakai szállásunk, ott aludtunk első éjszaka szüleimmel, akik vállalták, hogy elvisznek engem féléves izmiti cserediákoskodásom helyszínére. A hotel honlapja szerint ligetes, kertvárosinak ígért zöldterületén volt a szállásunk, egy kényelmes, csendes környezetben..................... Mellettünk volt a temető. Előttünk bódé, mellette doboznak látszó ház. Kóbor kutyák. És jó kis bolgár Nem Út vezetett be.
Sebaj, maga a szállás szuper, van ingyen kávé. Fogtunk egy taxit és mondtuk, hogy vigyen a centrumba. Elindultunk a Balgarszkaja Armija úton........ Megint egy kis temető,....kis bódé,....kis szutyok. Néhány sufnival odébb közölte velünk a sofőr, hogy ez a centrum.
Kértük, hogy akkor vigyen minket az Alexander Nevszkij székesegyházhoz. Elvitt.....végre, kezdett városias jelleget ölteni a környék. Szép volt. Be is tudtunk menni a templomba. Hatalmas ikonosztáz, tömjénillat, gyertyák.
Mellette volt egy egészen szuper bódé, a vendéglő, ott ittunk egyet a megérkezésre, majd jobbnak láttuk nyugovóra térni. A tévében a Nu pagagyí! ment. Hát ez volt az első nap. Eddig nem nagyon tetszett Bulgária.
Pedig pár évvel ezelőtt mikor a radnevoi fesztiválon sopszkát ettünk és dodzsemeztünk, vicces volt. Mindegy, most a cél Törökország....Másnap jöhet is!
Előszó
"Először úgy gondoltam, hogy könyvbe írom meg a memoárokat, de olyan furcsa dolgok történtek velem, hogy hihetetlen, másrészt meg leszednének érte a kutyák, ha minden napvilágra kerülne, amit a bakterház környékén tapasztaltam. Utoljára abban állapodtam meg, hogy amit lehet, elmondok, okuljanak rajta mind az unokáim, ha valamikor megszaporodok. Szóval, a memoárokat megírom. Majd meglássa, aki akarja, olyan kerek igazság kerül ki belőle, ami ritkaság."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)