Amúgy tegnap kirándultunk. Méghozzá a tervezési helyszínekre. Az egyik építész lánnyal.
Először is buszra szálltunk leperkáltuk az egy lírát, és elindultunk az Aprajafalva-szerű nevű Akmeşe [ákmese] faluba.
Mentünk, zötyögtünk dombok között, hegyek között, völgyek között, mellettünk állatok, marhák, kecskék, házak, golfpályák.
A város főterén volt egy dzsámi, meg egy régi örmény kút. Meg egy új kút is, ahol az imához lehet mosdani. Nézelődtünk, mígnem a buszsofőr, ako a helyiekkel beszélgetett, megkérdezte, hogy kik vagyunk.
Építészek, csak felmérni jöttünk.
Hűha, akkor bemutatom nektek a tesitanárt, ő majd megmutatja a még régebbi örmény emléket. A tesitanár aztán kiadta a parancsot a gyerekeknek, hogy ne rendetlenkedjenek, és elvitt minket árkon, bokron, tökön, babon, kukoricán át egy omladozó, gazzal benőtt, de csodás ki kőépítményhez, aminek szép keresztboltozata volt, meg pár lépcsőfoka. Akár csak a dzsungel könyvében a Lajcsi király palotája, mondjuk annak az egyik terme.
Nagyon szép volt, majd töltök föl fotót, csak ide még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet, de ha valaki tudja, akkor írja meg. Vagy majd picasawebbel babrálok.
Nah szóval felmértük azt, miközben a tesitanár már távlati terveket prognosztizált, hogy mit lehetne itt csinálni.
Ezután kifele menet még mutatott pár követ nekünk, azok is régi örmény kövek lehetnek, igazán érdekes kövek voltak, bár fingom sincs, hogy mire valók. De a tesitanár szerint ezek is fontos történelmi emlékek.
Miután kijöttünk a suliból, akkor kezdődött csak a móka.
Arra járt a helyi takarmányárus. Kérdezi a tesitanártól és a buszsofőröktől, hogy mi járatban a gyüttmentek.
Ó, ezek építész hodzsák. Az egyikük ráadásul magyar.
ÁÁÁ építész, hát itt régen ez volt, meg az volt, áá, magyar, Attila, Hun Birodalom, testvérek.
Erre a társaság fogott minket, leültetett a dzsámi melletti teázó asztalához, rögtön jött a tea a tulipános pohárban, és a sztorik. Hogy itt régen ennek az olyanja lakott de jöttek a bolgárok mega görögök és régen ott volt a tejbolt.
De nicsak, erre jön egy szürke kabátos kucsmás ember.
Ő nem más, mint a tisztelendő tanárúr. Mi járatban itt az idegenek? Építészek+ magyar hodzsa.
........a szokásos jött..........plusz még egy tea-.........a tesitanár megajándékozott minket egy-egy tollal.
No, hát így telt a délelőtt Akmesében, ami amúgy tölgyfát jelent. Szerintem ide fogok tervezni valamit. Jó lenne.
Ezután pár teát megivva felraktak minket az épp errejáró buszra, és integetve távoztunk...
...ilyen sem volt még. Vöröstón, a Balaton felvidéken épp hogy máglyára nem vetettek minket. Itt meg az építész Hodzsák voltunk. És teáztunk is.
Ezután Alikahya városkába mentünk. Itt már azért megnéztek minket, mert turista még nem tette be ide a lábát.
Utunk a vilayet vezetőjéhez, egyfajta helyi polgármester-szerűséghez vezetett. Bent ült az irodájában, asztalán török zászló, mögötte Atatürk. Mondtuk, hogy építészek vagyunk, mire ő lelkesen mesélt a környékről. Áááá, magyar hodzsa, erre aztán még lelkesebben mesélt, jött is a szomszédból tálcán a tea, mesélt aztán a polgármester az utazási kalandjairól is, arról, hoyg nyáron mennyi ember mészkál kint az utcán, és persze, hogy Attila a közös nagy királyunk.
Tehát a polgival is összehaverkodtunk.
Kuruçeşmében [kurucsesme],a harmadik városban sajnos szakadt az eső, így se nem teáztunk, se nem haverkodtunk.
Szóval így megy ez a helyi építészhallgatóknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése