İşte burası Türkiye.

No, épp most vagyok itt egy hete.

És rengeteg minden esemény és élmény felgyülemlett, úgyhogy úgy gondoltam, idezúdítom:

A szó, ami leginkább leírja Izmitet: otthonos.

A törökök iszonyúan természetesek. Az emberek megszólítják egymást, segítséget kérnek, adnak. A buszok ott állnak meg, ahol épp ember vár, vagy le akar szállni, és ezt nem gombnyomással közlik egymással, hanem szólnak. Szimplán. A buszon a hátul fölszálló előreküldi a többiekkel az egy lírát, majd a sofőr visszaküldi a visszajárót, amit kézről kézre adnak. Az utcára kiülnek, teáznak, játszanak. Egyszer voltunk egy helyen a barátainkkal, ahol alkoholt nem lehetett ugyan kapni, de egy tea mellett a fiatalok is társasjátékoztak egymással.
A kajából nincs semmi kispórolva. Annyiba kerül, amenyi benne van. Pár líráért ettünk levest, dönert, salátát, elképesztő mennyiségű kenyeret, teát.
Mindenre van ember, aki megcsinálja, mindenki csinál valamit. Van ember, aki a parkolóhelyre irányítja be az embert, aztán megbeszélik, hogy meddig akar parkolni és annyit kell kifizetni.
Van ember, aki cipőt pucol.
Van olyan, aki a teát hordja a teázókból tulipán alakú pohárban az üzletekbe, ahol a kuncsaftot megvendégelik.
Van ember, aki csak söpröget, van, aki papírzsebkendőt árul. Mindent lehet kapni és mindent annyiért, amennyianyag benne van. Kivéve az alkoholt. Az drága, kb 2X annyi, mint Magyarországon.

Ugyanez a segítőkészség van az iskolában is. Le kell szögezni: az oktatás nekem is törökül folyik. Nincs rajtam kívül más építészhallgató.......
Amikor annak idején leveleztem a sulival törökül, hogy ez és ez vagyok és ide szeretnék jönni, jött a válasz, hogy örülnek, hogy beszélem a nyelvüket, de itt csak angolul lehet tanulni. Erre most megérkeztem, és hosszas beszélgetés után (törökül) kinyögték, hogy egyedül vagyok, és az órák törökül lesznek. De sebaj, legalább majd gyakorlom a nyelvet.
Amúgy első suliban töltött perc után az ERASMUS koordinátopr rögtön körbevitt a tanári karhoz: Ő a mádzsár árkádás.
Aztán elvitt a dékánasszonyhoz: Hodzsám, itt a mádzsár árkádás. A hodzsa asszony egy óriási asztal mögött ült, mögötte hatalmas Atatürk kép, épp teázott más professzorokkal, akik rögtön ki is mentek, a dékán hodzsa kezet rázott velem, magyarok-törökök testvérek, Attila, Hun Birodalom, majd megtervezhetem a magyar testvériség házát, van itt egy barátom, aki leszármazottja Thökölynek, meg hasonlók......
Az órákon is hasonló votl a helyzet. Hozzá kell tenni, hoyg úgy ültem végig nyolc órányi török nyelvű órát hétfőn, hoyg előtte pénteken buliztam, hétvégén Isztambulba mentem, vasárnap este buliztam és onnan mentem be az első napomra, szóval nem volt semmi.... Szóval mikor végre felvánszorogtak a teázásból a tanárok, majd családiasan körbeültünk egy asztalt, részletes előadásokat hallgattam végig Attiláról és a hunokról.

Amúgy eddig 3 órám volt: Köztársaság-kori török építészet, toronyépületek és tervezés. A köztársaság-korin 20. század eleji török építészekről kell majd anyagot gyűjteni. A toronyépületeken felhőkarcolókról tanulunk, kaptam is eg laza török nyelvű jegyzetet, hogy ezt csak úgy olvasgassuk otthon:D Két napja sikerült kiszótárazni belőle két oldalt. A tervezésiről majd később.......

Jah, és lesz még ezen kivül bizánci építészet, belsőápítészet holnap. És restauráció-renoválás-felmérés. Aminek hallatán az összes török barátom reakciója az volt, hogy uuuuuuuh...Allah óvjon.


A suli amúgy 2 campusból áll. Az egyik a városon kívül van, szinte egy önálló település főtérrel, Atatürk-szoborral, kórházzal. A kajáldájában lehet playstationözni. Szép dombok és fenyvesek közt van, mint a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző szakiskola. Beléptetőkártya is van. Fél óra buszozással lehet oda jutni. A másik a városközpontban van. Itt van az építész kar és a zenei konzervatórium. Akkora kb, mint egy normál gimnázium. Szerencsére az enyém a városközpontban van, a lakásonhoz közel, úgyhogy életemben először nem kell órákkal korábban felkelni, és serpa módjára cuccolni. Ezért el is késtem mindig. Szerencsére a teázó hodzsákat nem tudom überelni.

Amúgy a lakás tényleg nagyon jó, mindenhez közel van. 3 szoba van, mindegyikünknek 1, ezenkívül egy konyha, wc, fürdő+wc, meg egy nagy szalon, ahol az egyik szobatársam szokott tanyázni, ő már egészen berendezkedett az egyik kanapéra, úgyhogy lassan a kanapéját is külön szobaként lehet kezelni. Van rajta wc papírtól kezdve laptopon át minden.

A szobatársam egy lengyel ERASMUSos lány, ő segített nekem a kezdetekben, de most haza kellett utazni pár napra vizsgázni. A másik lány amerikai, ő angolt tanít a messzi campusban. Mindketten nagyon rendesek, mondjuk az amerikai lánnyal nem sokat találkoztam még, mert nem sokat voltam otthon, de szoktunk néha egymás mellett internetezni a nappaliban.

Naszóval nem sokat voltam otthon, mert péntek este erasmusosokkal buliztam egy helyi srác lakásában, akinél litván cserediákok laknak. Litvánul a nem iszom többet: as ne girtaz. Az egészségedre: iszikátá. Fonetikusan, mert szóban tanultam meg. nagyjából ezt a litván tudást szedtem föl péntek este, persze a második szót többször gyakoroltam, mint az elsőt.
Elmentünk először is lahmacunt enni.

Lahmacun: "török pizza" maceszszerű lepény, amint darált hús meg sajt meg paradicsom vagy paprika van, meg fűszerek. Meg van sütve, rá kell tenni citromlevet, meg salátát meg hagymát meg zöldségeket és össze kell tekerni, és meg kell enni. Mellé pl ayrant lehet inni, ami hideg sós joghurtszerűség. Így leírva szörnyen hangzik, de megivva nem. Egész jó, már meg is szerettem amúgy.

Ezután a tengerpartra mentünk, ahol fürödni nem lehet sajnos sosem, mert koszos, de van mellette sok szórakozóhely. Tea + élő török zene síppal, dobbal, nádihegedűvel, Tarkan: Sikidim sikidimmel.

Majd discoba mentünk: ott is élőzene de persze modern....meg sör is van ott például.

Ezután mentünk házibuliba. Ásnegirzaz, iszikátá, serefe (ez törökül az egészségedre) Itt megismerkedtem két lánnyal, akik építészek, együtt járunk majd pár órára.

Másnap reggel Isztambul felé mentem, találkoztam táncosokkal (oyat csoport, idén voltak Summerfesten). Persze midnenhol meg voltam hívva kajálni, teázni.

Kebab: fűszeres daráltjús, hosszúkásra nyomkodva. Ezt is be kell csomagolni a pita szerű lepénybe, zöldségek, ayran. Elmentem a HOYAT próbatermébe, ott volt Ali Hodzsa, a főnök, rögtön hívott teázni. Amúgy ők többet teáztak próba alatt, mint táncoltak, de néha feláltak párat rizegni is.
Taksim tér, Istiklal Caddesi, pár Atatürk szobor, ismét kaja.
Másnap vissza, este buli. Másnap suli.

Szóval így teázgatva, bulizgatva, eszegetve, ismerkedve, beszélgetve telt az első hetem Izmitben, ami egy magas dombok közé fogott öböl mentén fekszik. A belvárosi házak kb, mint Budapesten azzal a különbséggel, hogy mindenhol élet van. A sikátortól kezdve, a hosszú utcákon át. Bazárok, kajáldák, borbélyok, teázók, emberek, fűszerek, olajos magok, hús, halak, játékok, parkok, padok, emberek, zöldségek, gyümölcsök, emberek, kutyák, boltok, gyógyszertárak és emberek. Zegzugok, majd széles utcák, hang mindenütt. Kocsik dudálnak, de nem idegességből, csak úgy, mert mindenki dudál. Fasorok, házak, buszok, beszélgetés, fejkendősök, bácsik, nénik, fiatalok, lahmacun, börek, kebab, müezzin, izgés- mozgás, tea, emberek.

İşte burası Türkiye. Ez Törökország.

Megtört a jég, mostmár többet írok.