...tartja egy török Atasöz [ataszöz], vagyis közmondás. Ami annyit tesz, hogy ha Március betoppant hozzánk, nyugodtan elfogyhat a tüzelőnek szánt szén, mert megérkezik a jó idő.
Nos, az öregeknek igazuk volt. Péntektől fogva, ugyanis szép, napos idő telepedett rá nemcsak Izmitre, de Isztambulra is.
(Mondjuk úgy hallottam, hogy a közmondásnak folytatása is van, mert a fifikás törökök szerint ezután szükség lesz minden mozdítható tárgyra a házban, mert a szén ugyan elfogyott, de fűteni kell még azért a hónap folyamán keményen. Nos, lehet, hogy ez is igaz lesz, mert jövő hétre havat mondott a Vissy Mehmet Juszuf Aignerszilárd.)
Mindegy. Most még jó idő van, tehát pénteken kivirágzott Izmit, mialatt én a jardon ücsörögtem, teázgattam, a város még jobban megtelt, a szimitárusok még többen lettek, rögtönzött dobegyüttesek ültek ki a padokra, satöbbi.
Úgyhogy, miután este megkóstoltam a barátaim által készített Tarhana levest (vagyis tarhonyalevest), meg az içli köftét, vagyis fűszeres darálthússal töltött gombócot, meg süteményt, plusz török scrabble-t játszottunk az alábbi betűk társaságában: ç ğ ı ü ö ş İ ...és társaik, szóval mindezek után reggel vonatra ültem, és Söğültüçeşme [szőültücsesme] megálló felé indultam, ami Isztambul Kelenföldi megállója.
Mit ad Isten, két perc zötykölődés után a nevemet hallom, hát egy vagonban utazok egy sráccal, aki az egyik barátom barátja, kétszer találkoztunk, és menjek oda hozzá, mert átadja a helyét, mert én vendég vagyok itt. Hát, nekem még nemigen adta át senki a helyét, de ő erősködött, úgyhogy kipróbáltam, milyen terhesnek, idősnek, vagy nőnek lenni, (amelyek közül még egyik sem voltam, és egy kivételével nem is leszek) és elfogadtam. Majd, Isztambulig beszélgettünk, és mondta, hogy angol házifeladat gyanánt majd interjút készít velem, szóval ok!
Ezután elbúcsúztunk, én utaztam még egy megállót, mivel az említett pályaudvaron, volt Summerfestes barátokkal fogok találkozni! Ők az İsanbul Folklor Derneği táncosai, és két éve voltam a tolmácsuk a fesztiválon, és azóta is szorgalmasan levelezünk, most pedig vendégül fognak engem látni.
Nos, a pályaudvaron ott is várt Selcay, akivel aznap bejártuk az egész Kadiköy (Ázsiai oldal), İnönü és Sultanahmet (Európai oldal) városrészeket.
Selcayjal akkor kerültünk igazán jó barátságba, amikor a fesztivál utolsó utáni napján, vagyis amikro már 15 napja nem aludtunk, viszont reggeltől éjfélig kísértünk, tolmácsoltunk, szerveztünk, könyököltünk, kajáltattunk, turnusra vártunk, minibuszt kergettünk, gyümölcsöt vettünk, kulcsot kerestünk, felléptünk, próbáltunk, ruhát cipeltünk, kórházba vittük, vásároltunk, pénztváltottunk, tolmácsoltunk, megbeszéltünk, lecseszést kaptunk, beszéklgettünk, barátkoztunk, menettáncoltunk, gyerekprogramot tartottunk, örültünk, mérgelődtünk, .... tehát magyarul Csoportot Kísértünk, majd ezután a sátorban leültünk, söröztünk, táncoltunk, beszélgettünk, nem értettük, semmibaj, még egy sörre meghívtuk, énekeltünk, buliztunk, táncoltunk, hazakísértünk, minibuszt halásztunk, telefonáltunk, buliztunk, söröztünk, pálinkáztunk, hajnali öt óra van, hazakénemennünk, nembajmostmármindegy, vagyis magyarán szólva Fesztiválkluboztunk, majd reggel nyolckor a többi tolmáccsal, kísérővel, önkéntessel, ofisszal együtt napszemüvegben reggeliztünk, utána felléptünk, magyarán szólva, Summerfesten....szóval
egy ilyen tizenöt nap után még városnézést kellett szerveznünk török barátainknak, aminek az lett a vége, hogy a buszos városnézés után Barbival ketten elaludtunk a Szent István Bazilika lépcsőjén, és ott aludtunk. Majd átvonszoltuk magunkat a Váci utcára, ahol szabadonengedtük a csoportunkat (csupa nő = vásárolni), mi meg leültünk a félreeső Mekiben. Amikor is arra jött Selcay, megsajnált minket és töménytelen mennyiségű kávé és sütemény társaságában jött vissza hozzánk.
Nah, ekkor lettünk igazán jó barátok. Ezután meg nagyon sok ajándékot küldött nekünk, mi is neki de az szóra sem érdemes.
Szóval most ő látott vendégül. Egymás nyakába borultunk (Selcay nem fiú), és elindultunk Kadiköy hajóállomásához. Közben megálltunk kajálni, fogalmam sincs, mit ettem, de sokat, finomat, törököt. Majd átmentünk Európába, elsétáltunk a Topkapı Palotáig, ami zárva volt. Majd az Ayasofiához, ami zárva volt. A ciszternák viszont nyitva voltak hála istennek, az iszonyú szép volt, a föld alatt rengeteg oszlop, mind vízben áll, plusz két hátborzongató medúza fej (akiről nem is tudtam, hogy eredetileg szép lány volt gyönyörű szemekkel, hajjal, de egy szerelmi konfliktusba keveredett az egyik görög istennővel, így a haja kígyóvá változott, a pillantásától pedig kővé vált mindenki, így korábbi szerelme levágta a fejét, és azt használta pajzsként.)
A kék mecset is szép volt. Nem a turistaosztályon mentünk be, hanem az őslakos, török oldalon. Wáó!
Ezután következett a nagy bazár, amin gyorsan túlesve jöhetett az igazi bazár, vagyis Isztambul utcáin lévő rengeteg árus. Meglátogattuk azt a helyet, ahol a legjobb kávét pörkölik. Kilométer hosszú sor állt, mondtam Selcaynak, hogy nincs értelme végigállni, de azt mondta, ne izguljak. Nem hazudok, gyorsabban mentünk, mintha sétálnánk. Hipp-hopp lerendezték az eladók a sort, kikapták Selcay kezéből a lóvét, hozzávágtak egy zsák frissen őrölt kávét, amit mögöttünk pörköltek, majd a sor már tolt is minket arrébb.
Amúgy a kávét meg úgy kell csinálni, hogy fogom a pitlákot, annyi kanál kávé, ahányan vagyunk, annyi csésze víz, ahányan vagyunk, annyi kanál cukor, ahányan vagyunk. Együtt felforralom, majd lerántom a tűzről, hogy habja legyen. Aki nem tud habos kávét csinálni, az nem házasodik meg. Aztán mégegyszer felforralom, majd lehet is inni, de a zacc is benne van a csésze aljában. Ezért kell eleve cukros vízzel főzni, aki édesen szereti (vagyis şekerli), mert utólag nem lehet kavargatni benne a kockacukrot.
Ezután a kávíbolt után következett az ilyen fűszer, olyan fűszer, ruhák, ékszerek, kütyük, csetresz, satöbbi. Igazi, hamisítatlan.
De mi már késésben voltunk, úgyhogy hajóra szálltunk, irány Kadiköy, majd kocsival Ataşehir. Itt vártak minket Selcay barátnői, akik ugyancsak táncosok voltak a Summerfesten. Ez volt a csoport, ahol 40 anyukám volt, mert mindenki nő volt (5 fiú + főnök) kivételével, és mindenki idősebb az anyukámnál. Szóval, el voltam látva most is kajával, de az étterembe, ahova mentünk.....ejha. Rakival fogadtak minket (ami olyan, mint az ouzo, vízzel higítva). Ezután jött a meze, vagyis a rengeteg minden kis tányíron és kenyérrel kell enni, majd a kebabok, köfték, végül még jött az édesség, birsalmakompótszerű valami tejszínhabbal meg gyümölcsök, meg aszalt dolgok. És persze a tea.
Ezután felkerekedtünk, és hova nem, szirtaki-buliba mentünk. Így ért véget a nap. Öt nővel egy kocsiban robogtunk a full étterem után szirtakizni. Nem semmi!!
Ha százszor nem, akkor egyszer sem mondták el nekem este, hogy életük legszebb hete votl a Summerfest. Egymás szavába vágva vinnyogtak a nevetéstől, hogy milyen jó volt újra suliban táborozni, a mexikóiakkal sírva búcsúzni, a kivilágított budai vár előtt fellépni, pirítóst sütni a SZISZKI osztálytermében vasalóval, a polgármesteri hivatalban vécére mennni, a sátorban sörözni, rengeteg emberrel együtt lenni, a magyarok vendégszeretetét (!!!) élvezni. Aki nem hiszi, nézze meg a Facebookon, mindegyikük profilképe a Lánchíd előtt készült:D Két évvel ezelőtt.
Selcay megajándékozott még ezen felül egy könyvvel este, ami İbrahim Müteferrikáról szól, arról a kolozsvári születésű magyar nyomdászról, aki az első arab írásjelekkel nyomtatott oszmán könyvet készítette, és bevezete a könyvnyomtatást az Oszmán (ezáltal a muszlim) világba. A könyv címe: Macar [madzsar]. Majd elolvasom.
Amúgy hozzáteszem, hogy csak Selcay lakótelepében (nemám Szomszédok-féle, hanem fullextrás), többen laknak, mint Százhalombattán. Izmitet kisvárosként emlegetik, ahol annyian laknak, mint Budapesten. Isztambulban többen laknak, mint Magyarországon. Ennyi.
Mánap reggel (vagyis Vasárnap) folytatódott az all inclusive. A reggelizőasztalon rengeteg olajbogyó, szalámi, lángos (!!) (küldtem Selcaynak magyar receptkönyvet), meg mindenféle volt.
Ezután egy másik táncos baráttal, Menekşével, és fiával palotatúrára indultunk. Pont kapóra jöttem nekik, mert a fiú épp oszmán palotákból ír házi dolgozatot, úgyhogy magukal vittek. A fiú nagy Beşiktaş rajongó, tehát aznap a legjobb csapat épp a Beşiktaş volt, aminek a stadionját, az İnönüt láttuk is.
Szóval, először megnéztük II. Abdulhami szultán Yıldız Palotáját, aminek kertjében kebabozó kispalota és boszporusz-néző kis palota is van, ezután jött a Dolmabahçe Palota, aminek utolsó lakója (Musztafa Kemál Atatürk) halálának időpontját mutatják az órák, és iszonyúan elképesztő mennyiségű díszítés van benne. Ezután feltankoltam magam egy török-magyar barátság könyvvel és Menekşe küldött egy tányért anyának, majd elindultunk Ortaköy városrészbe, ahol kumpirt ettünk az egyik Beşiktaş -rajongó bódéból (nagy krumpli, mindenféle dologgal-kukorica-szalámi-sajt.....töltve). Plusz tea.
Ezután az İsanbul Folklor Derneği próbaterme felé vettük az irányt, ahol hihetetlen fogadtatás várt.
Először is tea. Ez mondjuk nem hihetetlen.
Majd a tiszteletemre jártak egy halay-táncot, majd sütemények, torta!!! aminek a gyertyáját elfújtam. Ezután tanítanom kellett egy kis csapásos akármit, mert a főnöknek még tanítottam valami szatmári-szerűt két éve Ráckevén, amire emlékezett, szóval ezt fel kellett eleveníteni, majd megjelent egy Hodzsa, akivel Dos Hermanasban találkoztam egy másik török csoport tagjaként volt ott, és most telefonszámot cseréltünk, mert ismeri azt, aki majd idén fog jönni a Summerfestre.
Mindegy, nem részletezem, mert már így is biztos jó unalmas, egy szó mint száz NAGYON ÖRÜLTEK NEKEM. És visszavárnak. Minden nap, de vasárnap különösképp, mert akkor próbálnak.
És a falakon Summerfestes plakát, meg Summerfestes köcsög, merg Summerfestes képek.
És mindenki magyar táncot akar tanulni.
Ez van.
Szóval midnezek után indultam haza Izmitba vonattal, este (ahovl már a barátaim visszavártak egy kis vízipipázásra a szomszédos kávézóban).
Szóval, összegezve a hétvégét, a törökök mindennek örülnek, ami kicsit is jó. A ffesztivál legapróbb részleteiben örömüket lelték (jah, a világ legjobban szervezett fesztiváljának tartják a miénket....most voltak Bangkokban, most mennek Koreába, csak úgy hozzáteszem). A barátokk al találkoznak és örülnek nekik. A kajából sokat esznek, sokfélét, és örülnek neki.
A rég látott ismerőst megünneplik, vagyis örülnek neki.
Amíg ottvan, pasaként megvendégelik, minden kívánságát lesik, a családjának ajándékot küldenek, mindent ők állnak, és iszoníú módon elkényeztetik.
És ha elmegy, akkor vizet öntenek utána, ami a következőt jelenti:
Amilyen gyorsan a víz utánad csorog, olyan sebesen térj vissza.
Utószó: még egy szimpla Kelenföld-Pusztaszabolcs színvonalú vonatút is hihetetlen élmény Törökországban. Először is bezsúfolódunk egy meleg vagonba. (Lámpa van, a székek tiszták, kényelmesek). A fiatal átadja a helyet az idősnek, férfi a nőnek. Majd elindulunk. Ekkor jön egy árus. Megáll középen, varrófelszereleést árul fennhangon, elmagyarázza hogy működik, mint egy TV-shopban. Mi körülötte állunk, ülünk. Néhányan vesznek tőle, nem hajtják ell, majd továbbáll. Ekkor az egyik utas megkérdezi a másiktól, hogy melyik állomás jön. A másik válaszol. Jelen esetben tőlem kérdezi egy srác, én válaszolok, hogy nem tudom, mert külföldi vagyok. Mások segítenek neki. Elkezd kérdezni engem, hogy hogysmint, miért tanulok törökül, honnan jöttem, Attila, Hunok, Ázsia. Ekkor jön egy szimitárus (perec szezámmaggal). Megáll középen, lerakja az egyik utas ölébe a kosárt, majd mindenki vesz szimitet, a pénzt kézről kézre adják, ugyanígy megy vissza a szimit. 75 kurus, nincs 100 forint és Még Meleg. Az árus tovább áll, az egész vagon szimitet falatozik. Zötyögünk tovább, néhány utas cserélődik, az új barátommal tovább beszélgetünk, megadja az e-mailcímét ha segítségre van szükségem. Az egyik örgember a ramadánről beszél egy fiatal farmernadrágos suhancnak, aki a szék előtti kis asztalon ülve hallgatja, és ő is beszél az öregnek valamiről. Jön a halvaárus, abból kevesen vesznek, de ezután elemlámpaárus jön , ebből már többen, meg az üdítőből is. Eközben valaki szól nekem, hogy most jön Izmit, mert hallotta fél füllel, hogy oda megyek, úgyhogy segít, most kell leszállnom.
Hát, le is szállok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése