...megvannak a hozzávalók a gulyáshoz.
Ez 3 napi munka volt.
Ma végleges lett, mivel a hús vásárlását halogattam a legtovább, de ma már azt sem tudom tovább halogatni mert ugyebár az is kell a gulyáshoz.
A Carrefourban 22 líráért lehet venni marhahúst (1 kiló),tálcában, felkockázva. De gondoltam, bevegyülök a helyi őslakosok közé, és bemegyek a helyi hentesek egyikéhez.
Majdnem minden második bolt hentes. Annál több csak gyógyszertár van, de tényleg.
Lehet, hogy ez a két dolog összefügg.
Hentes: hosszú pult, ami fölött félbevágott állatok lógnak, arcukról lerí életük utolsó pár percének minden szenvedése. A hentes ebből darabol fel kissebb adagokat, majd a fal mellett ücsörgő és teázó fejkendős varjak egyikének becsomagolja és útjára indítja.
Szóval itt kell nekem vennem 1 kiló marhalábszárat.
Bementem, megkérdeztem mennyi. Hála istennek ugyanannyiba kerül, mint a Carrefourban felkockázott, tálcában kínált társa.
Inkább elmentem a Carrefourba, és megvettem ott. Amúgy az van a hús cimkéjére ráírva, hogy Dana Gulaş. A hülye magyarok kedvéért.
Tegnap amúgy felmértünk pár régi izmiti házat. Műemlékfelmérés tárgyból 3 lánnyal vagyok egy csoportban, a lenti fényképeken meg lehet őket tekinteni:D
Most itthon vagyok, kezdem is a csipetkével.
Amúgy az egyik barátom már evett gulyást, mint az írtam korábban, a többiek nem, szóval bármire rá tudom fogni, hogy az. Annak az egynek pedig egy felvidéki fiú főzte, úgyhogy neki is tudom mondani, hogy mi másképp csináljuk.
Ha mégsem jön össze, van egy kis téliszalámi a hűtőben.
2011. február 27., vasárnap
2011. február 26., szombat
2011. február 25., péntek
Ez itt egy nagy Soho
No, úgy alakult, hogy vasárnap gulyáslevest fogok főzni.
Az egyik török építész lány nemrég volt Mallorcán, ahol találkozott egy felvidéki magyar sráccal, aki főzött neki gulyást, és nagyon ízlett neki, úgyhogy megkérdezte, tudok-e én is főzni gulyást.
Hát hogyne.
Szóval Anyáék lediktálták a receptet. Már megvetem a hozzávalókat, kivéve a húst. Az majd vasárnap. Addig is edzek. Például azzal, hogy ma mosok.
Ez persze még folyamatban van, a végeredmény még nincs meg, de voltak telefonos és helyi segítségeim is, az amerikai csaj elmagyarázta a mosógép használatát. Kunyeráltam tőle némi mosószert is, amivel készségesen megvendégelt. Majd visszaült a gépe elé.
Tehát hivatalosan is megtettem az első lépéseket Magdi Anyussá válásomhoz. Mondjuk még nem takarítottam, bár ezzel nem vagyok egyedül a hérom éve itt lakó lakótársaim közt. Szóval nem is merek nekiállni.
Amúgy a gulyásra visszatérve, most esett le, mikor is magyaráztam a szó jelentését, hogy a gulyás a cowboy.
De az majd a vasárnapi poszt témája lesz.
Amúgy összebarátkoztam egy simitárussal [simit]. Ami nem más, mint egy kör alakú perec szezámmagba forgatva, pirítva. Kb kormánykerék nagyságú, 75 kurus, ami kevesebb, mint 100 ft, és mindenhol lehet kapni az utcán. (Tudjátok, hogy van a kormánykerék törökül? Tekerlek :D
Ma meg reggeliztem a barátaimmal a tegnap esti buli után egy kis büfében valami rántottaszerűséget rengeteg zöldséggel, kakukkfűvel, meg mindenfélével. Az a neve, hoyg menemen. Ezt csak azért írom, hogy eszem rendesen!
Tegnap megvolt az első igazi iskolai nap.
Először is műemlékfelmérés óra volt, ahol a teremben voltunk vagy ötvenen. Ez már meglepett. Aztán bejött két tanár, és közölték, hogy itt nem szabad késni. Ez is meglepő volt. majd elkezdtek beszélni törökül. Viszonylag értettem, sőt, mikor a világörökségről beszéltek, benyögtem egy török UNESCO védelem alatt álló helyet: Nemrut Dagi (Azt már nem tettem hozzá, hogy csak a Miniatürkben, vagyis egy vidámparkban láttam)
Ezután pedig felmérést készítettünk az osztályteremről. Nem volt rossz.
Aztán meg a tervezési tárgy jött: a három kis falucska főterét fogjuk tervezni, mindegyikre 4-4 hét lesz. Előadást is fogok tartani egy magyar térről. Szerintem az Erzsébet teret fogom választani. Plusz, a város2 tervemről is, mert kb ugyanazt fogjuk csinálni, úgyhogy mondták, hogy mutassam meg a városépítészet tervemet.
Azt már nem mertem mondani, hogy Város 4-ből konzulens is voltam. Majd csak ha jól sikerül a félév:D
Jah és tegnap este buliztunk. Csak hogy milyen helyek vannak a környéken.
Amit mi otthon Soho gyűjtőnéven hívunk az itt úgy néz ki:
Kezdtünk egy kávézóban, ahol társasozni, teázni, vízipipázni lehet (a pincérnőnek sok magyar barátja van.....Attila, Hunok).
Aztán elmentünk egy helyre, ahol olcsó kebabot lehet enni. Olyasmi, mint battán a Vérhas. Persze töménytelen saláta, kenyér, tea, ayran (sós joghurt hidegen, nagyon jó).
Aztán a pincér ajánlotta a rokonának a baklavaboltját, ahol ettünk baklavát, teát....stb.
És ezután jött a házibuli. Reggel meg a menemen a szomszédos Vérhas Büfében.
Magyarul bejártuk a várost, emberekkel találkoztunk, ettünk, játszottunk, ...... mediterrán.
Szóval magyarul: az egész város egy nagy Sohó. Ketchupos üvegekkel.
Az egyik török építész lány nemrég volt Mallorcán, ahol találkozott egy felvidéki magyar sráccal, aki főzött neki gulyást, és nagyon ízlett neki, úgyhogy megkérdezte, tudok-e én is főzni gulyást.
Hát hogyne.
Szóval Anyáék lediktálták a receptet. Már megvetem a hozzávalókat, kivéve a húst. Az majd vasárnap. Addig is edzek. Például azzal, hogy ma mosok.
Ez persze még folyamatban van, a végeredmény még nincs meg, de voltak telefonos és helyi segítségeim is, az amerikai csaj elmagyarázta a mosógép használatát. Kunyeráltam tőle némi mosószert is, amivel készségesen megvendégelt. Majd visszaült a gépe elé.
Tehát hivatalosan is megtettem az első lépéseket Magdi Anyussá válásomhoz. Mondjuk még nem takarítottam, bár ezzel nem vagyok egyedül a hérom éve itt lakó lakótársaim közt. Szóval nem is merek nekiállni.
Amúgy a gulyásra visszatérve, most esett le, mikor is magyaráztam a szó jelentését, hogy a gulyás a cowboy.
De az majd a vasárnapi poszt témája lesz.
Amúgy összebarátkoztam egy simitárussal [simit]. Ami nem más, mint egy kör alakú perec szezámmagba forgatva, pirítva. Kb kormánykerék nagyságú, 75 kurus, ami kevesebb, mint 100 ft, és mindenhol lehet kapni az utcán. (Tudjátok, hogy van a kormánykerék törökül? Tekerlek :D
Ma meg reggeliztem a barátaimmal a tegnap esti buli után egy kis büfében valami rántottaszerűséget rengeteg zöldséggel, kakukkfűvel, meg mindenfélével. Az a neve, hoyg menemen. Ezt csak azért írom, hogy eszem rendesen!
Tegnap megvolt az első igazi iskolai nap.
Először is műemlékfelmérés óra volt, ahol a teremben voltunk vagy ötvenen. Ez már meglepett. Aztán bejött két tanár, és közölték, hogy itt nem szabad késni. Ez is meglepő volt. majd elkezdtek beszélni törökül. Viszonylag értettem, sőt, mikor a világörökségről beszéltek, benyögtem egy török UNESCO védelem alatt álló helyet: Nemrut Dagi (Azt már nem tettem hozzá, hogy csak a Miniatürkben, vagyis egy vidámparkban láttam)
Ezután pedig felmérést készítettünk az osztályteremről. Nem volt rossz.
Aztán meg a tervezési tárgy jött: a három kis falucska főterét fogjuk tervezni, mindegyikre 4-4 hét lesz. Előadást is fogok tartani egy magyar térről. Szerintem az Erzsébet teret fogom választani. Plusz, a város2 tervemről is, mert kb ugyanazt fogjuk csinálni, úgyhogy mondták, hogy mutassam meg a városépítészet tervemet.
Azt már nem mertem mondani, hogy Város 4-ből konzulens is voltam. Majd csak ha jól sikerül a félév:D
Jah és tegnap este buliztunk. Csak hogy milyen helyek vannak a környéken.
Amit mi otthon Soho gyűjtőnéven hívunk az itt úgy néz ki:
Kezdtünk egy kávézóban, ahol társasozni, teázni, vízipipázni lehet (a pincérnőnek sok magyar barátja van.....Attila, Hunok).
Aztán elmentünk egy helyre, ahol olcsó kebabot lehet enni. Olyasmi, mint battán a Vérhas. Persze töménytelen saláta, kenyér, tea, ayran (sós joghurt hidegen, nagyon jó).
Aztán a pincér ajánlotta a rokonának a baklavaboltját, ahol ettünk baklavát, teát....stb.
És ezután jött a házibuli. Reggel meg a menemen a szomszédos Vérhas Büfében.
Magyarul bejártuk a várost, emberekkel találkoztunk, ettünk, játszottunk, ...... mediterrán.
Szóval magyarul: az egész város egy nagy Sohó. Ketchupos üvegekkel.
2011. február 23., szerda
Akmeşe, Alikahya, Kuruçeşme
Amúgy tegnap kirándultunk. Méghozzá a tervezési helyszínekre. Az egyik építész lánnyal.
Először is buszra szálltunk leperkáltuk az egy lírát, és elindultunk az Aprajafalva-szerű nevű Akmeşe [ákmese] faluba.
Mentünk, zötyögtünk dombok között, hegyek között, völgyek között, mellettünk állatok, marhák, kecskék, házak, golfpályák.
A város főterén volt egy dzsámi, meg egy régi örmény kút. Meg egy új kút is, ahol az imához lehet mosdani. Nézelődtünk, mígnem a buszsofőr, ako a helyiekkel beszélgetett, megkérdezte, hogy kik vagyunk.
Építészek, csak felmérni jöttünk.
Hűha, akkor bemutatom nektek a tesitanárt, ő majd megmutatja a még régebbi örmény emléket. A tesitanár aztán kiadta a parancsot a gyerekeknek, hogy ne rendetlenkedjenek, és elvitt minket árkon, bokron, tökön, babon, kukoricán át egy omladozó, gazzal benőtt, de csodás ki kőépítményhez, aminek szép keresztboltozata volt, meg pár lépcsőfoka. Akár csak a dzsungel könyvében a Lajcsi király palotája, mondjuk annak az egyik terme.
Nagyon szép volt, majd töltök föl fotót, csak ide még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet, de ha valaki tudja, akkor írja meg. Vagy majd picasawebbel babrálok.
Nah szóval felmértük azt, miközben a tesitanár már távlati terveket prognosztizált, hogy mit lehetne itt csinálni.
Ezután kifele menet még mutatott pár követ nekünk, azok is régi örmény kövek lehetnek, igazán érdekes kövek voltak, bár fingom sincs, hogy mire valók. De a tesitanár szerint ezek is fontos történelmi emlékek.
Miután kijöttünk a suliból, akkor kezdődött csak a móka.
Arra járt a helyi takarmányárus. Kérdezi a tesitanártól és a buszsofőröktől, hogy mi járatban a gyüttmentek.
Ó, ezek építész hodzsák. Az egyikük ráadásul magyar.
ÁÁÁ építész, hát itt régen ez volt, meg az volt, áá, magyar, Attila, Hun Birodalom, testvérek.
Erre a társaság fogott minket, leültetett a dzsámi melletti teázó asztalához, rögtön jött a tea a tulipános pohárban, és a sztorik. Hogy itt régen ennek az olyanja lakott de jöttek a bolgárok mega görögök és régen ott volt a tejbolt.
De nicsak, erre jön egy szürke kabátos kucsmás ember.
Ő nem más, mint a tisztelendő tanárúr. Mi járatban itt az idegenek? Építészek+ magyar hodzsa.
........a szokásos jött..........plusz még egy tea-.........a tesitanár megajándékozott minket egy-egy tollal.
No, hát így telt a délelőtt Akmesében, ami amúgy tölgyfát jelent. Szerintem ide fogok tervezni valamit. Jó lenne.
Ezután pár teát megivva felraktak minket az épp errejáró buszra, és integetve távoztunk...
...ilyen sem volt még. Vöröstón, a Balaton felvidéken épp hogy máglyára nem vetettek minket. Itt meg az építész Hodzsák voltunk. És teáztunk is.
Ezután Alikahya városkába mentünk. Itt már azért megnéztek minket, mert turista még nem tette be ide a lábát.
Utunk a vilayet vezetőjéhez, egyfajta helyi polgármester-szerűséghez vezetett. Bent ült az irodájában, asztalán török zászló, mögötte Atatürk. Mondtuk, hogy építészek vagyunk, mire ő lelkesen mesélt a környékről. Áááá, magyar hodzsa, erre aztán még lelkesebben mesélt, jött is a szomszédból tálcán a tea, mesélt aztán a polgármester az utazási kalandjairól is, arról, hoyg nyáron mennyi ember mészkál kint az utcán, és persze, hogy Attila a közös nagy királyunk.
Tehát a polgival is összehaverkodtunk.
Kuruçeşmében [kurucsesme],a harmadik városban sajnos szakadt az eső, így se nem teáztunk, se nem haverkodtunk.
Szóval így megy ez a helyi építészhallgatóknak.
Először is buszra szálltunk leperkáltuk az egy lírát, és elindultunk az Aprajafalva-szerű nevű Akmeşe [ákmese] faluba.
Mentünk, zötyögtünk dombok között, hegyek között, völgyek között, mellettünk állatok, marhák, kecskék, házak, golfpályák.
A város főterén volt egy dzsámi, meg egy régi örmény kút. Meg egy új kút is, ahol az imához lehet mosdani. Nézelődtünk, mígnem a buszsofőr, ako a helyiekkel beszélgetett, megkérdezte, hogy kik vagyunk.
Építészek, csak felmérni jöttünk.
Hűha, akkor bemutatom nektek a tesitanárt, ő majd megmutatja a még régebbi örmény emléket. A tesitanár aztán kiadta a parancsot a gyerekeknek, hogy ne rendetlenkedjenek, és elvitt minket árkon, bokron, tökön, babon, kukoricán át egy omladozó, gazzal benőtt, de csodás ki kőépítményhez, aminek szép keresztboltozata volt, meg pár lépcsőfoka. Akár csak a dzsungel könyvében a Lajcsi király palotája, mondjuk annak az egyik terme.
Nagyon szép volt, majd töltök föl fotót, csak ide még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet, de ha valaki tudja, akkor írja meg. Vagy majd picasawebbel babrálok.
Nah szóval felmértük azt, miközben a tesitanár már távlati terveket prognosztizált, hogy mit lehetne itt csinálni.
Ezután kifele menet még mutatott pár követ nekünk, azok is régi örmény kövek lehetnek, igazán érdekes kövek voltak, bár fingom sincs, hogy mire valók. De a tesitanár szerint ezek is fontos történelmi emlékek.
Miután kijöttünk a suliból, akkor kezdődött csak a móka.
Arra járt a helyi takarmányárus. Kérdezi a tesitanártól és a buszsofőröktől, hogy mi járatban a gyüttmentek.
Ó, ezek építész hodzsák. Az egyikük ráadásul magyar.
ÁÁÁ építész, hát itt régen ez volt, meg az volt, áá, magyar, Attila, Hun Birodalom, testvérek.
Erre a társaság fogott minket, leültetett a dzsámi melletti teázó asztalához, rögtön jött a tea a tulipános pohárban, és a sztorik. Hogy itt régen ennek az olyanja lakott de jöttek a bolgárok mega görögök és régen ott volt a tejbolt.
De nicsak, erre jön egy szürke kabátos kucsmás ember.
Ő nem más, mint a tisztelendő tanárúr. Mi járatban itt az idegenek? Építészek+ magyar hodzsa.
........a szokásos jött..........plusz még egy tea-.........a tesitanár megajándékozott minket egy-egy tollal.
No, hát így telt a délelőtt Akmesében, ami amúgy tölgyfát jelent. Szerintem ide fogok tervezni valamit. Jó lenne.
Ezután pár teát megivva felraktak minket az épp errejáró buszra, és integetve távoztunk...
...ilyen sem volt még. Vöröstón, a Balaton felvidéken épp hogy máglyára nem vetettek minket. Itt meg az építész Hodzsák voltunk. És teáztunk is.
Ezután Alikahya városkába mentünk. Itt már azért megnéztek minket, mert turista még nem tette be ide a lábát.
Utunk a vilayet vezetőjéhez, egyfajta helyi polgármester-szerűséghez vezetett. Bent ült az irodájában, asztalán török zászló, mögötte Atatürk. Mondtuk, hogy építészek vagyunk, mire ő lelkesen mesélt a környékről. Áááá, magyar hodzsa, erre aztán még lelkesebben mesélt, jött is a szomszédból tálcán a tea, mesélt aztán a polgármester az utazási kalandjairól is, arról, hoyg nyáron mennyi ember mészkál kint az utcán, és persze, hogy Attila a közös nagy királyunk.
Tehát a polgival is összehaverkodtunk.
Kuruçeşmében [kurucsesme],a harmadik városban sajnos szakadt az eső, így se nem teáztunk, se nem haverkodtunk.
Szóval így megy ez a helyi építészhallgatóknak.
Mellesleg...
...ma rájöttem, hogy a lakótársamnak mégis van humorérzéke. Mikor hazakeveredtem, épp a konyhában főzött. Ezze megkérdeztem, hogy főzöl? Mire ő faarccal válaszolta, hogy a szennyesét.
Najó, élőben vicces volt
Najó, élőben vicces volt
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)