...ezt a bókot a tervezési tanárom feleségétől kaptam, aki szintén tervezési tanár, és szintén a mi tankörünkben tanít. (Vagyis néha ő jön be teázni, néha a férje, amúgy a harmadik tanerő, a doktorandusz kolega mindig ott van, de csak karácsonyfadísznek, mert egy szót se szól és azt is törökül mondja.)
Visszatérve a bókra, nem kell megijedni, nem fogom tevéért megvenni a prof nejét, és ő sem tervez engem megszöktetni. És nem fogjuk hátralévő életünket leélni valahol az anatóliai pusztákon kecsketenyésztéssel, szimitgyúrással és nádkunyhóépítéssel. Ám az igazat megvallva először én sem értettem, miért érdemeltem meg ezt a gasztronómiai hasonlatot.
Kiderült, hogy ezt arra az emberre mondják, akinek örülnek, ha ott van, de igazából nem nagyon fontos. Nos, ezzel marha jól megfogalmazta, mit is keresek én ebben a suliban.
Mivel hogy nekem is ennyit jelent a suli. Jó, hogy van, de ha nem lenne akkor sem profitálnék kevesebbet. Vagyis helyesbítek. A klasszikus értelemben vett Tanulás nekem itt nulla.
És itt most a Béemés tanulásról beszélek. Tanár mondja, lejegyzetelem, megtanulom, levizsgázok, elfelejtem tanulásról.
De van egy másfajta tanulás, ebben viszont száz százalékos az iskola.
Hiszen bizánci építészet órán tanultakat mind tanultam már otthon, Daragó tanár úr iszonyúan jól elmagyarázta. De egy török tanártól hallani mindezt, aki a Nagy Római Birodalom fővárosában végzett ásatásokat, szóval vele teázgatva hallani az Aya Sofiáról, miközben hétvégén bemegyek és megnézem a maga gigantikusságában, nos ilyen nem sokszor fordult elő.
Műemléket mértem már föl. De egy olyan házat, ami majd száz éve épült, mikor még Oszmán Birodalom volt, szultán (vagyis padisah, mivel a szultán kb őexcellenciáját jelent), és ma is egy család lakja, ahol anyuka fejkendőt visel, a kisfiút Juszufnak hívják, és eredeti török ételt főz nekünk teával, nos ilyen még nem volt. Plusz műemlékfelmérés órán lehet a legjobb káromkodásokat (küfür) tanulni, mivel mindenki utálja. És szlenget....az unatkozás jele az off yaa. Az igyunk teát: Haydi, bir çay içelim [hádi bi csáj icselim)...nos ezeket lehet a legtöbbet hallani.
Tervezési tárgyam volt már....de mikor tervez az ember minaret mellé hidat?
Belsőépítészet órám meg ráadásul sosem volt. És rögtön török teaház a projekt.
Mellesleg meg megtanulom, hogy lehet elvégezni a munkát örömmel. Jó sok büfével, barátokkal, teával, igazi kollégákkal. Kiülünk a kertbe, odajön pár ismeretlen, és elkezd véleményt mondani a rajzunkról. Csak hogy segítsen. A többiek megköszönik.
Szóval, tényleg van valami ebben a mogyoró dologban....
...amúgy a mogyoró mellett meg kell emlékeznem a szotyiról.
Azt hittem, hogy a legtöbb szotyit a balatonföldvári focipályánál fogyasztják az emberek, meccsnézés közben. Akkor ugyanis a földet egyenletes mennyiségű napraforgómaghéj borítja.
Nos, Törökország veri őket. Szotyi a vonaton, újságpapírra. Szotyi tévénézés közben. Vízipipa közben. Szotyi a büfében. Csak úgy valahol, utcán.
Egyedül a parkban nincs szotyi, mivel ott tábla jelzi, hogy tilos szotyizni. Nem hazudok. Ki van írva (Ennek ellenére a szél mégiscsak odaröppentett párat. Bocsesz)
És szotyi a buliban.
Ugyanis, ez itt most a reklám helye, megrendeztük Kasiával, a lakótársammal az első török házibulimat.
Harmincöten voltak.
Kitalálta Kasia, hogy legyen valami apropója a bulinak, úgyhogy roma és apaçi buli lett.
Az apaçik a török suttyók, akik robbantott gatyában, belőtt hajjal járnak, iszonyú illetlen dolgokat csinálnak, pl beszólnak néha a járókelőknek meg röhögnek, vagyis átlagos magyar fiatalok módjára viselkednek (botrányos). És van apaçi tánc, meg zene. Minden második embernek ez a csengőhangja, úgyhogy egy Isztambul-Izmit vonatúton kb hetvenszer meghallgatom. És van apaçi tánc, ami a hajzselézés-mozdulattól kezdve a dobom a labdát mozdulatig mindent tartalmaz. Ez most a menő mifelénk:
Szóval én gondoltam folklór-gyökereimet megeresztve cigány leszek, csakúgy mint Kasia. Egymást hergelve jól beöltöztünk, ő adott nekem kalapot, virágot, satöbbi, én a lehető legtöbb nyakláncát rábeszéltem, meg kendő, meg minden.
A harmadik lakótársunk kijelentette, hogy ő nem öltözik be.
Nos, jöttek a barátok, senki nem öltözött be. Kivéve az egyik lány, őt emiatt befogadtuk a családba!! (Fotók Fészbúkon!!) Mindegy, mi emiatt is egyre jobban szórakoztunk, mígnem másfél óra elteltével megérkeztek a spanyol ERASMUSosok, mindenki full cigány ruházatban, orrpiercinggel, műszemöldökkel, úgyhogy jól telt a buli hátralévő része is. A szomszédok hajnali négy felé kopogtattak a radiátoron. Nyilván nem minden nap hajnali kettőkor hallgatnak Nótár Maryt a török szomszédok.
De a külföldi barátok iszonyúan élvezték! Akárcsak a Mahala Rai Bandát.
Persze voltak spanyolok, úgyhogy volt Makarena, meg apacsi, meg minden.
Holnap két négyzetméter sörösüveget viszünk majd ketten vissza Kasiával a szomszéd boltba. Érdekesen fogunk mutatni.
Jah, és megismerkedtem a bulin Annamáriával, aki már jó ideje itt él, és itt is fog, Izmitet otthonának tekinti, és akit már ezelőtt is ismertem, de csak hallomásból. Mivelhogy bárkivel találkoztam Izmitben, legyen szó barátokról, a teaházas csajról, a boltban, az akárhol, és megtudták, hogy magyar vagyok, akkor rögtön jött a kérdés, hogy ááá, Annamariát ismerem? Én mindig azt mondtam, hogy nem! De most végre megismertem!
Úgyhogy néztek nagyot a barátaim, hogy magyar nyelv mégiscsak létezik, és nem csak én találtam ki az ő bosszantásukra, merthogy még egy valaki van itt, aki megérti.
Miután a party végeztével kipihentük magunkat úgy délután háromig, fogtam magam, és Isztambulba mentem.
Mivelhogy.....
Négy napja kaptam egy telefont az egyik isztambuli táncegyüttes főnökétől, az İstanbul çağdaş [Isztambul csádás - nem csárdás, a szó kortársat jelent]-tól. Ők jönnek ugyanis az idén a Summerfestre.
A főnök kiköpött Frenreisz Károly, hamar jó barátok lettünk, meghívott kajálni, közölte, hogy 34 helyett 40-en akarnak jönni, intézzem el, majd megnéztem a műsorukat. Néptánc volt modern ruhában. Mikor aggódni kezdtem, hogy mit fog ehhez szólni a végletekig kifinomult battai közönség valamint a folklórrendőrség, közölte velem, hogy természetesen Magyarországra autentikus dolgokat visznek. Hálaazégnek!
Szóval összehaverkodtam a főnökkel , akivel lehet, hogy 10 örömteli napot fogok együtt szenvedni.
Amúgy meg találkoztam barátokkal a műsor alatt, akikkel Sevillában ismerkedtem meg, vagyis Sevilla mellett, Dos Hermanasban, és nyár óta nem láttam őket, de persze mogyoróként fogadtak a süteményen.
Mikorra véget ért a műsor, vonat már nem indult, busszal indultam haza.
A Török busz nem olyan mint itthon. Kétféle van.
A két véglet.
Van az egylíráért felkapaszkodós, bárholmegállós, tömött, dudálós minibusz,
és van az elit, a távolsági busz.
Nos, mi ezt cserkésztük be. Szó szerint, mert buszmegálló nincs, csak hely, ahol megáll a busz. Mikor odaértünk, épp indulni készült. Becsukódott az ajtó, elindult. Én ottmaradtam a barátok kocsijában
Magyarországon ekkor káromkodunk, legyintünk.
Törökországban nem.
A barát beletaposott a gázpedálba, megelőzte a buszt, Ben Hur módjára lefelé szorította az úttestről, miközben a leengedett ablakon ordított a sofőrnek, hogy álljon meg.
És láss csodát: a sofőr megállt.
Ajtó kinyílt, én felmentem a buszba! Majd mentünk tovább.
Itt aztán nem a megszokott bajszos Albavolán, nincsenapróm, miértnemvettelőrejegyet fogadott, hanem egy utaskísérő.
Foglaljon helyet. Ó, köszönöm.
Majd utaskísérő, aki egyenruhában volt, mindenkitől megkérdezte, és sorban feljegyezte, hol kíván leszállni.
Majd kiállított nekem egy névre szóló jegyet. A Kovács Gergő helyett a könnyebbség kedvéért Gergő Bey (Gergő Úr) szerepelt rajta.
Meg persze 13 líra, ami a 4,5 lírás vonatjegyhez képest sok.
Viszont van szabad hely. Két órás zötykölődés helyett 40 perc (!!!) alatt hazaértem. Csöndben.
És Izmit határában fogta magát az utaskísérő, elővett egy gurulós asztalt, és kávéval, teával kínált minket.
Szóval ez a török busz. Az ember választhat. (Ellentétben Magyarországgal, ahol a koszos, veszélyes, olcsó vonatot, vagy a lassú, szorongós, olcsó buszt választhatod) itt van az olcsó, kulturált, tömött, lassú vonat, ahol vehetsz 100 forintért forró szimitet és 60 forintért ásványvizet, vagy a luxus, ingyenkávés, gyors, kényelmes, drága busz. Kinek mi tetszik, döntsd el, kell-e, vagy nem kell.
Akár a mogyoró a süteményen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése